Facebook hozzászólás
193

Vérvizsgálatból megtudható a koraszülés !

Jövőre már elérhető lesz az a vérvizsgálat, amely a kismamák véréből megállapítja, hogy magas-e a koraszülés kockázata. Akár a koraszülések 80 százalékát képes kiszűrni a terhesség második trimeszterében az a vérteszt, amely már valószínűleg jövőre elérhető lesz Nagy-Britanniában – olvasható a Medipress egyik cikkében. 

A teszt hatalmas segítség lenne a kórházaknak és reményt adhatna az édesanyáknak, mivel jelenleg csak az számít veszélyeztetettnek, akinek már volt koraszülése, vagy komplikációk léptek fel a vajúdás ideje alatt. Nagy-Britanniában körülbelül 50 000 csecsemő születik évente, alig 37 hetesen. Az Utah Egyetem kutatók felfedeztek három olyan peptidet, amelyek 10-ből 8 olyan nő vérében megtalálhatóak voltak, akiknek később koraszülésük volt. A kutatásba 160 huszonnégy- és huszonnyolc hét közötti várandós nőt vontak be, és közülük a fele koraszülötten hozta világra a kisbabáját. "Ha a koraszülések esetében csak néhány héttel is meg tudnánk hosszabbítani a terhességet, nagy arányban növelhetnénk az életben maradt babák számát és egészségesebben is születnének" – tette hozzá az Utah Egyetem szülészprofesszora, Dr. Sean Esplin.

 Abban az esetben ugyanis, ha a kismama veszélyeztetett terhes, sok pihenéssel, fekvéssel csökkentheti a koraszülés esélyét, súlyos esetben pedig a hormonok beadása is segíthet. Az új teszt mellett három éven belül kapható lesz egy olyan teszt is, amely képes lesz kiszűrni magzati korban a down-szindrómás babákat, anélkül, hogy a vizsgálat vetéléssel végződne. Jelenleg ugyanis csak két módszer áll az orvosok rendelkezésére, ezek azonban nem ritkán vetélést okoznak. Az új teszthez azonban csak az anya karjából vett vérminta szükséges, amiből DNS vizsgálat segítségével kimutatható a betegség.

A vértesztről konkrétabban, valamint hogy ez a fajta vizsgálat mikortól lesz elérhető a magyar édesanyák és kismamák számára, szakértőnket, Dr. Bezzegh Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet laboratóriumi szakorvosát kérdeztük.

„Az utóbbi években számos kutatócsoport jutott alapvető felfedezésekre a várandós nők laboratóriumi vizsgálatával kapcsolatban. Ma már lehetséges a várandós édesanyáktól levett vérben felfedezni bizonyos magzati eredetű sejteket (például magvas vörösvértesteket), illetve vizsgálni tudunk olyan szabad (sejtmagon és sejten kívüli) DNS molekulákat, amelyek biztosan az aktuális terhesség következtében kerültek a vérbe. Ilyenkor ezek az anyagok fontos információkat adhatnak a terhesség állapotáról, a magzati fejlődés folyamatáról, esetleges örökletes megbetegedések jelenlétéről, illetve még apasági vizsgálat is elvégezhető az így levett vérből. Mindezen vizsgálatok esetében nagyon fontos közös jellemző, hogy egyszerű vérvétellel jutnak vizsgálati anyaghoz, nem szükséges invazív módszerrel magzati szövetmintához jutni (amniocentézissel, vagy chorion-boholy biopsziával). Ezeknek az invazív beavatkozásoknak ugyanis mindig van kockázata – még a leggyakorlottabb szakemberek esetében is veszélyt jelenthet a terhességre, a magzatra és a várandós édesanyára – ugyan ez a veszély a mai technológia, képalkotók alkalmazásával igen minimális.
A koraszülés prognosztizálása (jóslása) igen fontos, mivel a hagyományos nőgyógyászati módszerekkel nem igazán lehet mindig pontosan megítélni az aktuális állapotot. Az időben jelzett koraszülés lehetővé teszi, hogy mindazokat a megelőző beavatkozásokat elvégezze az orvos, amelyek az újszülött egészséges világra jöttét támogatják – például a B típusú streptococcus elleni megelőző kezelést, illetve a légző rendszer esetleges éretlensége esetén a megfelelő kortikoszteroid gyógyszerek beadását.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!