10 dolog, amitől a szülők agyára szeptemberben leszáll a vörös köd

A toplistát vizsgálom!

Saját, belső kérdőívünk (a Redland iskoláról van szó! a szerk.) eredményei szerint ezeket a dolgokat tartják legrosszabbnak a szülők, ami miatt végül elkezdnek más alternatívát keresni, mert úgy érzik, hogy nem tűrhető tovább az állami oktatásból a családokra nehezedő nyomás.

Tanári elnyomás – tanári túlkapások
Igen, még mindig van olyan, hogy a tanár veri a gyerekeket, vagy testi fenyítést alkalmaz. Ez egyáltalán nem ritka, és meglepő módon nem az a megoldás, hogy a tanárt rúgják hátsófertályon, hanem az, hogy az épeszű szülők menekítik a gyerekeket, a károkozó tanár pedig rombol tovább. A túlkapás nem csak testi, hanem lelki is lehet. Akire már pikkeltek úgy istenigazából, az tudja, hogy mennyire nehéz, ha valamiből hiába készülsz fel a legjobban, semmi esélyed a rendes értékelésre, mert pofára megy. Az eszköztelen pedagógusok „fegyvere” a lelki bántalmazás. Ez biztos jele annak, hogy a tanár nem tanult eleget – ugyanis a módszerek hegyeit lehet ingyen megtanulni internetes forrásokból, magyar és/vagy angol nyelven. Csakhogy ehhez a tanárnak tanulnia kéne és kilépni az évezredes, tanult és kegyetlen szerepmintákból.

Kortárs csoport elnyomói – menekülés
Kis horror show van némely gyerek múltjában, amikor belépnek az ajtón. Némelyikért akár Hollywood is kapva kapna – a kamaszok olyan kegyetlenek tudnak lenni, ha nem tartják kézben már idejében egy közösség szociális kapcsolatait a felnőttek. A nemzetközi példákban van emiatt elkövetett öngyilkosság is, idehaza főleg a menekülést választják azok, akiket egy közösség kikezd. Az iskolarendszer az elmúlt pár száz évben teljesen készületlen ezzel kapcsolatban – de ma, a netes bullying korában még tehetetlenebb a tanár, a szülő és maga a szegény gyerek, aki elszenvedi az egészet.

Tanulási eredmények és a gyerek képességei közt húzódó szakadék
A pofára osztályzásról sem újkeletű dolog, ez magasabb szinten azt is jelenti, hogy a tanuló előmenetelét, karrierjét, későbbi munkavállalói képességeit veszélyezteti az, aki nem objektíven osztályoz.

Van nálunk élsportoló gyerek, akit meghúztak testnevelésből, mert négyszer nem volt nála kék színű tornanadrág. A jegyekkel fegyelmezés, amikor nem a gyerek tudását, hanem a viselkedését, magatartást, szorgalmát, jellemét osztályozzák tantárgyi jegyként egészen meglepő, hibás, mégis a köz által nem igazán üldözött gyakorlat. Pedig ettől lesz csak igazán megtört, önbizalom hiányos, motiválatlan, hanyag és lázadó a legtöbb normális gyerek.

A gyerekkel annyit kell tanulni, amit már nem bír el a család – oda a béke!
Átlagosan hány órát is tölt el a suliban? És hány edzése van, hány különórára megy? Korrepetáló tanár, szorgalmi feladat, ami elvárt, ha valamire tartod magad, csak a neve szorgalmi. Máris ott tartunk, hogy az alsós gyerek még este 7-kor is a könyv fölött görnyed. Nem mondom, hogy tanul . lévén már képtelen rá – a szülő megfeszül, tanítani próbálja, de folyamatosan kudarcot vallanak. Hiszen a szülő nem tanár. Elcsattan egy-két saller, anya üvölt apával, apa üvölt anyával, mindenki ordít a gyerekekkel … és megbánják az egészet, hiszen szeretik egymást, de a feladat amit az iskolai elvárás a családra ró, nem megoldható.

Mindenki álmos!
Zombiék reggel: mindenki kapkod, sorállás a fürdőszoba előtt, levert tányér, síró kicsi, ki nem vitt kutya, stressz és idegesség. Mert a gyerekeknek be kell érni nyolcra – igaz, hogy anya tízkor kezd, apa kilenckor, bőven ráérnének aludni, kényelmesebben készülni. A suli nem vár: csöngetnek.
A kamasz bioritmusa amúgy is késik, ám a pompás iskola neki lehet, hogy kitalálja a nulladik órát – ez egy régi módszer arra, hogy totálisan üres agyú embereket próbáljon garantált kudarcra ítélve tanítani egy szerencsétlen tanerő. Miért ne járhatna egy gyerek 9-re vagy 10-re iskolába? És miért ne lehetne egy család pihent, és nyugodt?

Tehetséggondozás helyett tehetségrombolás
A korábbi kék tornagatya esetének folytatása. A kiugróan tehetséges gyerek gyakran „rosszalkodik” mert unja az egészet. Bojkottál, nem visz füzetet, nem figyel – minek figyelne? – és differenciált feladat helyett gyakran leértékelést kap. Egy zenész házaspár kiugróan tehetséges kislánya például hármast kapott szolfézs órán másodikban, mert kockásra unta magát, hiszen szinte pólyás korától tudta azokat az alapokat, amik a tananyagban voltak.

Rossz társaság – jó gyerek
Kamaszkorban jellemző, hogy iskolaváltás, vagy középiskolába kerülés idején világos lesz a szülőnek: az osztályban, vagy akár az egész iskolában, többségben vannak a drogos, dohányzó, alkoholista gyermekek, és ez a trend a kortárs közösségben. A szülő ilyenkor kétségbe esik és megoldást keres, pláne, ha a gyereke inkább tanulni akar, és nem állna be a drogosok sorába. Ezekből a közösségekből tényleg idejében le kell lépni! Tényleges veszélyforrást jelentenek!

Lecke – lecke – lecke
A túl sok lecke megölheti a gyerek lelkét – kinyírja a családi békét. Néha már elsőben túllőnek a célon. Részemről a leckét, mint olyat, tiltanám be. Semmi szükség nincs rá, ha a gyerek az iskolában normálisan tud tanulni, és meg is érti a tananyagot!

Eltérő értékrendek
A szülő Krisna tudatú, Buddhista, ezoterikus, vegán, paleózik, vagy egyéb módon rí ki az átlag masszából. Máshogy akarja etetni a gyerekét, nem fogadja el, hogy csak a grízes tészta visz az üdvözüléshez. Nem akar erkölcstant, hittant, maga akarja ezeket a dolgokat átadni a gyereknek, úgy, hogy együtt él vele. Példát mutat, vallást gyakorol, ebédel és vacsorázik, egyszóval: ahogy él, azzal nevelne. Minden erkölcstan, hittan ellenére a gyerekek az iskolában egyre problémásabbak, így szemmel látható, hogy ezeknek a tantárgyaknak az eröltetése igazán eredményre. Érthető, ha a szülők egy része ettől elzárkózik, mást akar.

Az utolsó csepp is lefolyik a betelt pohár falán
Sok apró dolog összegyűlhet, ami aztán egyetlen, kemény és erős szándékká sűrűsödik, és azt mondatja a családdal: EL INNEN! El abból az iskolából, ahol nagyon sok apró dolgot kell tűrni, ahol rengeteg minden nem tetszik igazán. Lehet, hogy egyesével vizsgálva ezeket minden csupán apróság, de együtt megérik arra, hogy a gyerek váltson.

Azok a szülők, akik hisznek abban, hogy nem kell beletörődni, hogy van mit tenni, hogy nem kell eltűrni ezeket a dolgokat, keresik a megoldásokat. Az igazi megoldást azonban az jelentené, hogyha az iskolákban megbíznának a tanári kompetenciában, segítenék, ösztönöznék a tanárokat a fejlődésre, lehetne az adott közösség igényeinek való tanulási módszereket használni. Ezek a módszerek jelenleg rendelkezésre állnak, mégpedig a különféle tanulói csoportok, magániskolák pedagógusainál. Csak be kellene fogadni ezeket az iskolák falai közé, az uniformizálás helyett teret adni a fejlődésnek. Én, és a csapatom, a Redland suliban, ezért dolgozunk.

(Redland- Hír Tibor 2017)