Bélyeget kapott a sorsfordító magyar király

2017 – Szent László-emlékéve, amikor a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulójára emlékezünk. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket. Személye erős kötelék Közép-Európa népei között, hiszen Lengyelországban született, Erdély védőszentje, a zágrábi püspökség alapítója és Nyitrán halt meg. Az emlékév alkalmat adhat, hogy a térség államai a történelmi hagyományokra alapozva hatékony együttműködést alakítsanak ki.

(Szent) László (1040 k. Krakkó környékén – Nyitra, 1095. július 29.) I. Béla magyar király és Piast Richeza lengyel hercegnő másodszülött fia. 1077-től magyar, 1091-től haláláig horvát király, a középkori lovagi eszményt megtestesítő uralkodó, aki 18 éves országlása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés és a hadászat terén, és akiről számos legenda is született.

Trónra lépésének körülményeit nagymértékben meghatározta, hogy a XI. század végén még nem volt egyértelmű a magyar uralkodók esetében az elsőszülött fiú trónöröklési joga, ezért az utódlást gyakran harc döntötte el a lehetséges örökösök között – László hercegként apja, Béla mellett, illetve később bátyját, Gézát támogatva fontos szerepet játszott hatalomra kerülésükben. Lászlónak uralkodása kezdetén ismét meg kellett szilárdítani hatalmát I. András fiával, Salamonnal szemben.

Uralkodása alatt nem csak hadvezéri érdemeket szerzett, hanem három törvénykönyvet is alkotott, melyek egyrészt a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, másrészt a tulajdon védelmére törekedtek. Szent László azt is felismerte, hogy lezárult a magyar egyház első, missziós korszaka, ezért a krisztianizációban kiemelkedő szerepet játszó személyeket 1083-ban szentté avattatta: az államalapító István királyt, valamint annak fiát, Imre herceget, Gellért püspököt és két zobori remetét, Andrást és Benedeket. Eljárása erősítette külpolitikai koncepcióját, miszerint a Magyar Királyságot önálló szentjei révén méltó hely illeti meg a keresztény államok közösségében. Mindemellett adományaival, új alapításaival és a püspöki szervezet továbbfejlesztésével is gyarapította, és erősítette a magyarországi egyházat.

A magyarság számára sorsfordító volt Szent László király uralkodása, ő tette erős állammá és meghatározó európai tényezővé Magyarországot, és ekkor vált valóra István király álma: a keresztény Magyarország. A válságon felülkerekedve a peremterületeken is kialakította a világi és egyházi szervezeteket, sikeresen visszaverte a besenyő (kun) támadásokat és utolsó éveiben aktív külpolitikát folytatva a horvát korona megszerzésével jelentős külpolitikai sikert ért el, aminek köszönhetően a Magyar Királyság a közép-európai régió meghatározó hatalmi tényezőjévé nőtte ki magát.

1192. június 27-én III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avatta neves elődjét, koponyaereklyéjének pedig hermát készíttetett. Ennek utódja ma Győrben található meg, ami Magyarország harmadik legértékesebb nemzeti ereklyéje. Árpád-házi László királyt a mai napig egyik legjelentősebb királyunkként tartjuk számon. Nagyváradi sírhelye európai meghatározó zarándokhely volt évszázadokon át, Szent László mellé temetkezett többek között Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár is. A néphagyomány Szent Lászlót Szűz Mária választott vitézének is nevezi, azon hagyomány alapján, amely a lovagkirály fogantatását Szent István augusztus 15-i ország-felajánlásához köti. Szűz Mária István király kérését meghallgatva küldte hazánknak Szent Lászlót. Emlékét számos szobor, intézmény- és településnév őrzi.

(Források: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, Budapest 1995; Koszta László: Válság és megerősödés 1038-1196, Budapest 2009; www.rubicon.hu; www.wikipedia.org)