Egy kis karácsonyfa-történelem
Tudod, mi okból állítunk december végén fenyőfát a nappaliban? És hogy miért pont fenyőt, és hogy egyáltalán, mióta él ez a szokás? Ha a karácsonyi rohanásban egy pillanatra már eltűnődtél ezeken a kérdéseken, de a válaszokat nem ismered, akkor most Megyeri Szabolcs kertészmérnök megpróbál segíteni, és így talán a karácsony mára kissé kiüresedett hagyománya is több értelmet nyerhet. Kezdjük az ünneplést!
Azt mindenki tudja, hogy karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük, maga az ünnep azonban 325 és 335 között született, Rómában. Jézus születésének időpontja hitviták kereszttüzében állt, egyesek áprilisra tették, mások szerint novemberben történt a nagy esemény, és voltak, akik szerint a Megváltó januárban látta meg a napvilágot.
Végül a választás december 25-ére esett, főképpen azért, hogy az ekkor tartott, a téli napfordulóra időzített pogány „Sol invictis”, vagyis legyőzhetetlen nap ünnepét a keresztény hagyomány is a magáévá tehesse, illetve hogy azt kiválthassa. Ugyancsak ebben az időszakban zajlott a római világban a napfordulóhoz kapcsolódó Saturnalia (december 17.), mely szintén összemosódott a karácsonnyal. A karácsony, vagyis Jézus születése azért is vált ünneppé, hogy a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Isten és ember egy személyben, erősíthesse.
Mára természetesen a karácsony nem kizárólag keresztény ünnep, hanem globálissá vált esemény, melynek középpontjában a család összejövetele és egymás megajándékozása állnak, kissé elhomályosítva a karácsony eredeti szellemiségét. A karácsonyhoz számos szimbólum kapcsolódik, az angyalok, a csillag, a gyertyák (vagyis maga a fény), és persze a fenyőfa, amely a keresztény hagyománynál is ősibb időkből származik.
Az életfa, vagy a zöld ág – új élet szimbólumok már az Ószövetségben is megjelentek, de a pogány hitvilágokban is szerepet kaptak, valamint a germán és skandináv mitológiában is megtalálhatóak, utóbbiban a fa, mint a világ szimbóluma élt (lásd: Yggdrasil). A karácsonyi életfa ágait a népszokás szerint Katalin vagy Borbála napján állították vízbe, melyek az ünnepre kizöldültek, ezzel is az élet diadalát hirdetve a sötétség és a halál felett. Ezeknek a termőágaknak utódaként jelent meg később a karácsonyfa!
Érdekesség, hogy Magyarországon az 1500-as évek derekán karácsonyfának még a földesúrnak az ebben az időszakban adóként beszolgáltatott tűzifát hívták. A mai értelemben vett karácsonyfa állításának szokása a Rajna felső szakaszának vidékén élő evangélikusoktól ered, ott már a 16.-17. században említést tesznek karácsonyi májusfákról, melyekből a szigorú rendeletek szerint személyenként csak egy darab volt felállítható.
A 18. századra egész Németországban elterjedt ez a gyakorlat, és ekkor már a fára erősített gyertyák is divatba jöttek. A szokás a 19. századra Bécsben is elterjedtté vált, elsősorban az arisztokrata családok és a művészek, az értelmiség körében. A brit szigetekre a német Szász-Coburgi Albert, Viktória királynő férje juttatta el az első karácsonyfát, hamarosan pedig a német területen kialakult hagyomány egész Európában elterjedt, és a kivándorlók révén a tengerentúlra is eljutott.
Magyarországra a karácsonyfát a szoros német és osztrák rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családok hozták el. A fővárosban az első karácsonyfát feltehetőleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, de a fenyőállítás elterjesztésében a feljegyzések szerint a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is fontos szerepük volt.
A friss tradíció a városokban viszonylag gyorsan meggyökeresedett és az 1840-es évekre már a polgárcsaládok ünnepéhez is hozzátartozott a feldíszített fenyő. Az 1860-as években, az adventi időszakban Pesten már fenyővásárok is voltak. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa először 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg először.
A karácsonyfát az első időkben almával, dióval, ostyával, mézespogácsa-alakokkal és cukorral díszítették, a dekoráció vezérelve az ehetőség volt, elsősorban a gyermekek kedvéért, akik a fáról szedegethették az édességeket. A gyertyákat a 19. század vége felé már a csillogó díszek váltották fel, meghatározva a karácsonyfák összképét.
Az üvegdíszek gyártására vonatkozóan 1848-ból származik az első adat, de a törékeny gömbök nagybani előállítása Németországban már a század végén elkezdődött.
A fa csúcsára régebben rendszerint csillag alakú dísz került, a Kisjézus születési helyét mutató csillagra utalva, mára azonban már változatos formájú csúcsdíszek léteznek, a csillag mellett a legnépszerűbbek a hegyes végű, templomtornyot idéző darabok.
A feldíszített karácsonyfa önmagában is kápráztató és hangulatos, a kicsik azonban főleg az alatta elhelyezett ajándékok miatt várják az ünnepet. Ez a szokás egyrészt a Saturnaliából eredeztethető, melynek központi elemei a vidámság és egymás megajándékozása voltak, valamint, miután a niceai zsinat keresztény ünneppé emelte a karácsonyt, az időben hozzá közel lévő Szent Miklós nap is többé-kevésbé összeolvadt vele (nálunk kevésbé, Magyarországon hagyományosan a Kisjézus hozza az ajándékokat, de Európa sok országában és a tengerentúlon például a Mikulás szállítja a meglepetéseket), így alakítva ki a karácsonyi ajándékozás szokását.
A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítjuk, és vízkeresztig (január 6.) tartjuk meg, de ahol kisgyermekek vannak, ott rendszerint tovább is a szobában marad a feldíszített fa, persze ha sikerül addig épségben, vagy életben tartani. Ezzel azonban már visszakanyarodtunk a kertészeti témákhoz, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy minden kedves olvasómnak szeretetteli, boldog ünnepeket kívánjak!
Megyeri Szabolcs kertészmérnök
Hozzászólás zárolva.