Mikroműanyag úszik a Tiszában – mit okozhat?

Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezik. Természetes vizeinkbe két fő úton kerülhetnek be: a szintetikus szövetből készült ruhák mosásából és a kozmetikai szerekből a szennyvíztisztítókon keresztül, valamint a környezetben jelen lévő műanyaghulladékok fizikai-kémiai aprózódása útján.

Előfordulásuk kutatása az utóbbi 5-10 évben a tudományos érdeklődés középpontjában áll, azonban eddig elsősorban tengeri környezetben végeztek vizsgálatokat. Különböző kutatócsoportok ugyan már európai folyókban és tavakban is vizsgálódtak, azonban Közép-Kelet Európában eddig a mikroplasztikok jelenlétére csak következtetni lehetett a nagy mennyiségű, szemmel is látható, a vízen úszó, illetve a talajokon szerteszét heverő hulladékból. A mikroműanyagok vizsgálatával Magyarországon egyedüliként foglalkozó és környezeti vizsgálatok területén piacvezető WESSLING Hungary Kft. független laboratórium a PET kupa céljainak támogatása érdekében elsőként végezte el mikroplasztikok mintavételét és vizsgálatát Magyarországon.

– A hazai környezetvédelmi gyakorlatban történelmi pillanatnak tekinthető a Tiszán elvégzett sikeres mikroműanyag-mintavétel – mondta el a Laboratorium.hu-nak Bordós Gábor, a társaság projektmenedzsere.

Az eredmények szerint a Tiszában köbméterenként 4,9 db 300 mikrométernél nagyobb, de 2 mm-nél kisebb, míg 62,5 db 15 és 300 mikron közé eső részecske található. Ezek az adatok a nemzetközi eredmények tükrében is jelentősek, hiszen a 300 mikrométernél nagyobb tartományban a Duna ausztriai szakaszán 0,3 részecskét, olaszországi tavakban 1-4 részecskét, míg a Rajna iparosodott szakaszán 15-20 részecskét mutattak ki köbméterenként.

A fenti adatok tükrében valószínűsíthető, hogy több millió mikroplasztik úszik le a Felső-Tiszán óránként!

– Az édesvizekről világszerte nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, és ezek mintavételezése a jelentős mennyiségű lebegőanyagok és hordalékok, illetve a nyári időszakban jelentkező algavirágzások következtében sokkal nagyobb kihívás lehet, mint az óceáni mintázás. A Kft. által fejlesztett szivattyúból és szűrősorokból álló mintavételi módszer alkalmasnak bizonyult az általánosan elterjedt, 300 mikrométeres szűrőkkel (planktonhálókkal) mintázható részecskéknél is kisebb mikroplasztikok befogására – tette hozzá Bordós Gábor.

– A mostani eredmények is megerősítik azt a feltételezést, hogy a kisebb méretű mikroműanyagok jóval nagyobb mennyiségben fordulhatnak elő a környezetben, így fontos a módszerek olyan irányú fejlesztése, hogy ezeket is megfelelően tudjuk mintázni és mérni – emelte ki a szakember.

A leggyakoribb kimutatott műanyagfajták a polipropilén, politetrafluoretilén (teflon) és a polietilén voltak. Az üledékminták eredményei alapján 1 kg tiszai üledék átlagosan 1,76 db mikroplasztikot tartalmaz. Ezek az infravörös mikroszkópos eredmények értelmében politetrafluoretilén és polisztirol részecskék voltak.

Természetesen ebből az egy mérésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Jelen pillanatban globálisan sem állnak egységes adatok rendelkezésünkre a mikroműanyag-szennyezés hatásainak felmérésére. Ennek ellenére több tanulmányban is megkongatták a vészharangot, hiszen kimutatták, hogy bekerülhetnek az élőlények tápcsatornájába és szöveteibe, ott fizikai úton különböző elváltozásokat okozhatnak. A mikroműanyagok napjainkban már szinte az összes élővízben jelen vannak. Korunk egyik legnagyobb kihívását az jelenti, hogy megismerjük a hatásokat, és megoldjuk ezt a világméretűvé nőtt problémát – vélekedtek a szakemberek.