Facebook hozzászólás
496

TEAMWORK2021

Új csapatépítő verseny felsővezetőknek

A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.

A szervezők a széles körű piackutatás során mintegy 800 hazai vállalatot kerestek meg, hogy induljanak el a teamwork2021 nevű megmérettetésen, s körülbelül 300-an jelezték is érdeklődésüket. Közülük kerülhet ki az a legalább 50, legfeljebb 75 csapat, amely összemérheti tudását. A jelentkezés már elindult, s a mezőny érkezési sorrend alapján állhat össze. Megkötés, hogy a háromfős csapatok minden tagjának ugyanannál a vállalatnál kell dolgoznia, méghozzá vezetői beosztásban.

Csapatépítő felsővezetőknek. Fotó: Pixabay
Csapatépítő felsővezetőknek. Fotó: Pixabay

 

Vagyis a teamekbe csoportvezetőktől a vezérigazgatókig mindenki bekerülhet. A szervezők ugyanakkor várják egyetemisták jelentkezését is, közülük esettanulmányok alapján kerülhet a négy legjobb csapat az indulók közé.
A nevezési díj többszázezer forint, amelyet azonban csak a vállalati csapatoknak kell kifizetniük, az egyetemista gárdák részvétele ingyenes, azt a szervezők állják – közölte Hajmássy Anikó, az Event Csoport ügyvezetője, a jövő évi verseny szervezője.
A vezetői képességeket felmérő verseny a tervek szerint 2021. június 19-én, szombaton reggel 9 órakor indul, de a résztvevők már előző este, 6 órától szervezett keretek között ismerkedhetnek egymással. A szombati program a vezetés, a szervezeti kultúra és az együttműködés terén szakértő és szerző amerikai Jon Gordon előadásával kezdődik, amelyet követően 11 órától estig vetélkednek egymással a csapatok.

A feladatokról a szervezők egyelőre nem kívánták lerántani a leplet, mindössze annyit érzékeltettek, hogy lesz tudáspróba, prezentációs kisfilm, pozitív stressz kiaknázása, tehát mindent elkövetnek, hogy „meglepjék őket” új innovatív játékaikkal és egyfajta fúziós gondolkodással.

A csapatok teljesítményét egy nyolcfős zsüri értékeli, amelynek 7 tagja a vállalati szférából kerül ki. A zsüritagok közül egy személy neve már ismert. Fluck Benedek, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:

„Több évtizedes élsportolói múlttal a háta mögött egyértelmű, hogy a versenyszituációk milyen fontosak az ember életében”

Eckert Bálint, az Event Csoport szervezetfejlesztője a sajtótájékoztatón azt mondta, a felsővezetők hasonlítanak egymásra, mégis mások. Többségük csúcstudással rendelkezik szakmájában, ezért is lesz érdekes kimozdítani őket komfortzónájukból.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!