Uralkodó, aki nem úri kedvtelésből kedvelte az országgyűléseket
Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szlovénia és Ukrajna közös alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik meg Mária Terézia születésének 300. évfordulójáról. A bélyeget Svetlana Milijaševič szlovén képzőművész tervezte és 60.000 példányban készült az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben.
A bélyegkép grafikájának alapjául a bécsi Hadtörténeti Múzeumban (Heeresgeschichtliches Museum) őrzött, Mária Teréziát ábrázoló, ifjabb Martin van Meytens stílusában alkotó ismeretlen művész által festett, feltehetően a XVIII. század közepén készült festmény szolgált. Az alkalmi borítékon a bécsi Mária Terézia emlékmű sziluettje, az alkalmi bélyegzőn az uralkodónő aláírása látható.
A magyar királyság kilenc évszázados történelme alatt mindössze két királynő uralkodott, a XIV. században rövid ideig Mária, Nagy Lajos leánya és a XVIII. században Mária Terézia.
Mária Terézia, magyar uralkodói nevén II. Mária (németül: Maria Theresia Walburga Amalia Christina von Habsburg; Bécs, 1717. 5. 13. – Bécs, 1780. 11. 29.) a Habsburg-házból származó, III. Károly király és Erzsébet Krisztina királyné második gyermekeként született német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, aki 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, majd Lotaringiai Ferenccel kötött házassága révén 1745 és 1765 között a német-római császárné.
A Habsburg–Lotaringiai-ház „ősanyja”. Magyarország egyik legnépszerűbb Habsburg uralkodója drámai körülmények között került a trónra 1740. október 20-án: apja, a fiúörökös nélkül elhunyt III. Károly halála után a birodalom oszthatatlanul szállt legidősebb lányára, Mária Teréziára. A császár halálát követő hónapok megmutatták, hogy a diplomáciai egyezségek keveset érnek, ha nincsen mögöttük ütőképes erő, mert szinte egész Európa a trónjára támadt, kétségbe vonván a Habsburgok nőági örökösödési jogát. A fiatal, alig 23 éves királynő nem kis részben a magyar rendek segítségének köszönhette trónjának megtartását. A majd 9 évig vívott, és végül a birodalma egyik legfejlettebb tartományának, Sziléziának elvesztésével járó örökösödési háborút lezáró aacheni békeszerződést követően a Habsburg Birodalom megőrizte egységét, és a békés fejlődés korszakába lépett.
Uralkodása első huszonöt esztendejében gyakran tartott országgyűléseket, és hozzájárult a magyar nádorok megválasztásához. Kedvezett a magyar rendeknek abban is, hogy a déli és délkeleti országrészeken létrehozott katonai határőrvidék területeit fokozatosan visszatagolta a magyar Helytartótanács és ezzel a magyar vármegyei szervezet igazgatása alá.
Magyarországnak is kevezőek voltak későbbi felvilágosult abszolutista rendeletei, többek között az 1754-ben hozott, a Magyarországot a Habsburg Birodalom gazdaságába integrálni igyekvő kettős vámrendszer, a jobbágyi szolgáltatásokat egységesen szabályozó úrbéri rendelet (1767), a kötelező alapfokú oktatást előíró 1777-es Ratio Educationis, a Nagyszombati Egyetem reformjai és Budára helyezése, és Fiume Magyarországhoz való csatolása is. Mária Terézia 1765-től a magyar rendiség mellőzésével, rendeletekkel kormányzott, azonban uralkodása alatt folyamatosan látványos gesztusokkal igyekezett magához kötni a „hű magyarjait”: 1749-ben a bécsi Theresianum akadémián alapítványt létesített tíz magyar nemesi növendék képzésére, kitüntetéseket alapított (1757-ben a Mária Terézia-, illetve 1764-ben a Szent István-rendet) és létrehozta az őt szolgáló magyar nemesi testőrséget.
Nem csupán a magyar nemzet, hanem egy soknemzetiségű államalakulat népeinek életét és sorsát egyengette, gyakorlati célokat kitűző felvilágosult abszolutista uralkodóként lerakta a modernitás alapjait és megteremtette a további fejlődés lehetőségét. (Források: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája (1995); Tóth István György (szerk.): Millenniumi magyar történet, Budapest 2001; wikipedia.org)
Hozzászólás zárolva.