Valami Amerika – filmajánló

Az egyik – ha nem is legfőbb – tanulság az, hogy egy régi poént is lehet új tartalommal el(ő)adni, hisz a Dollárpapa, még a világháború előttről ugyanerre a sémára épült. Jelesül arra, hogy a már akkor nagybetűs, álomok megtestesítőjeként létező Amerikából érkezik valaki, akitől pénzt remél, a szegény, magyar ember. Ebből is látszik, hogy mi magyarok nem vagyunk tőkeerős nemzet, de ha az lennénk – mert még lehetünk -, akkor is lesznek kevésbé tőkeerős csoportok, akik, illetve amelyek dülledt szemmel vizsgáljak majd a horizontot, Amerika felé, mikor tűnik már fel valaki, akit meg lehetne pumpolni.
A másik – ugyancsak nem legfőbb -, tanulság az, hogy a szerelem – most a Valentin nap környékén, ezt nem árt hangsúlyozni -, kiszámíthatatlan, idegen szóval irracionális. Valamint azt is látni lehet a szerelemről, hogy azért az ember hegyeket képes megmozgatni, és tök mindegy, hogy az illető ember milyen nemű. Ebben a filmben számos szerelemfajtával ismerkedhetünk meg, úgy mint: beteljesületlen szerelem (mert eleve reménytelen), majdnem beteljesült szerelem (itt értelmezésem szerint a betyárbecsület jelentette a fő akadályt), és poraiból feltámadt szerelem (ezt nem részletezem, mert annyira megható).
A harmadik – szintén periférikusnak mondható – tanulság az, hogy aki túl komolyan veszi önmagát, az mulatságossá válik. A Valami Amerika szereplői – ugyan eltérő mértékben -, de nem behúzott kézifékkel élnek. Hagyják, hogy a sors is szóhoz jusson a nagy alakításban, van képességük a rögtönzéshez, bátorságuk az újrakezdéshez, s bármilyen meglepő tartásuk, hitük, ha nem pirulnék bele azt írnám van erkölcsük. Ezt ugyan elég körülményes lenne pontokba szedni, s az érintettek bizony meg is lepődnének, ha ezt így face to face a szemükbe mondanám, de nem először fordul elő a történelemben, hogy nem tudják, de teszik.
Megemlíteném végezetül – csak a ráadás kedvéért, mert voltaképp hanyagolható -, negyedik tanulságként, hogy minden jó, ha jó a vége. Az alkotó s szereplő társaság – ebből követklezőleg – egy pillanatig sem hiszi – véleményem szerint -, hogy a mai, magyar valóság olyan lenne, amilyennek bemutatták. Mer’ az igen ritkán adódik, hogy az összes főbb szereplő, kedves, jóravaló, esetleg svihák, s, hogy az ember szívesen meginna bármelyikükkel egy csésze kávét. Valahol Budapesten.