Amire csak az anyák képesek… Köszönet érte!
Amit az ember az anyjától kap, az természetes. Nem is veszi észre, szinte beleépül a sejtjeibe. Az anyák munkája láthatatlan, észrevehetetlen – írja Müller Péter Titkos tanítások című könyvében. S vajon mi az, amire igazán csak ők, az anyák képesek? A bölcs gondolatokból ez is kiderül.
Az anya haláláig aggódik a gyermeke miatt.
Akkor is, ha az a gyereke már hatvanéves.
Az anya része a gyermeke sorsának. S fordítva: az anya sorsába már „bele van írva” eljövendő fiával vagy lányával való találkozása.
Születés előtti vállalkozások ezek, melyek a földi élet során mint sejtelmek jönnek elő. Az „ismeretlen ismerős” érzése ez. Mintha nem először látnám! Mintha már találkoztunk volna.
……
Szerencsés az a gyermek, akinek az anyja a barátja is. És szerencsés az az anya, aki megtalálja a barátját fiában vagy a lányában. Vagyis amikor hangot találnak egymáshoz az anya–gyermek szereposztáson túl is. Amikor átlépnek ősi ösztönökön, biológiai történeten, földi játékon, s egymás szemében megpillantják nem az anyámat vagy a gyermekemet, hanem az Embert.
Ez nagy ritkaság.
Ilyenkor ezzel az „úgy látlak most, mintha nem az anyád lennék” pillantással fedezi fel ugyanis gyermekében a legfontosabbat, hogy ott van a sorsa, ahol az élete nehezen megy.
Ahol akadozik.
Ahol kudarcokat él át.
Ahol sokat szenved.
Ahol eddig csak sajnálta és féltette, ott most értelmet lát majd a gyerek küzdelmeiben.
Ahol eddig „hülyének” tartotta, ott megpillantja benne azt a lelki vakfoltot, melyet csakis egy élet kemény munkájával lehet eltüntetni.
Igazából most tud neki segíteni.
Ma egy anya sorsához hozzátartozik az a bölcsesség, hogy ebben a zuhanó világban megmentse gyermekét.
Tisztelje a problémáit.
Legyen végtelenül türelmes a bajaival.
Segítse abban, hogy kudarcaiban, sorscsapásaiban tanító értelmet gyanítson.
Legyen megértő akkor is, ha nincs mesteri tekintete, s végső soron maga sem érti gyermekének sorsfeladatát.
Legyen az anya az egyetlen ember a világon, aki gyermekét hülyeségeivel együtt nemcsak befogadja, mint egy menekülőt, hanem el is fogadja, teljesen és fenntartás nélkül. Azzal a mély meggyőződéssel, hogy „valamire jó, hogy hülye”.
Ezt a bölcsességet csakis az anyjánál találhatja meg az ember.
Hozzászólás zárolva.