Jobban hasonlítasz anyádra, mint gondolnád!

Ulric Collette kanadai fotós nemrég blogján tette elérhetővé azokat a képeket, melyeket anyákról és felnőtt gyermekeikről készített. Az emberek arcát egymás mellé helyezte, így láthatóvá válik az időnként kísérteties hasonlóság. Mindemellett nemcsak külsőleg, de belsőleg is hasonlítunk az édesanyánkra. Sokaknak ez teher, melyen mindenáron változtatni akarnak, hiszen nem szeretnék elkövetni ugyanazokat a hibákat, mások pedig örülnek, hogy anyukájuk erejét, természetét örökölték. A szülő-gyermek kapcsolat az egyik legérzelmibb, legterheltebb kötődés, ami csak létezhet, így nem csoda, hogy sokszor felnőttként is szembesülnünk kell megoldhatatlannak tűnő konfliktusokkal. Skultéti-Szabó Katalin pszichológussal ezeket a nehézségeket elemeztük.

Ha anyunak nem tetszem, senkinek sem
„Mindenki számára ismerősek az alábbi mondatok.
‘Én is olyan leszek, mint az anyám.’ ‘Legjobb barátnőm, mindent meg lehet az anyukámmal beszélni.’ ‘Soha nem fogadott el olyannak, amilyen vagyok. Csak magával törődött.’ ‘Szeretem az anyámat, de időnként már az agyamra megy. Rám telepszik a szeretetével. Mindenben segíteni akar.’ Bátran kijelenthetjük, hogy egy nő mindig az édesanyja lánya marad, ez a kapcsolat legyen kiegyensúlyozott vagy konfliktusokkal terhelt, akkor is az énje középpontjában áll. A lánygyermek akár azonosul, akár nem, akár hasonlítani akar hozzá, akár teljesen máshogy képzeli el az életét, az anya alapvető minta értékrendjének, normáinak a kialakításában, kapcsolatainak, konfliktusainak kezelésében, valamint leendő lányához fűződő viszonya alakításában is. Tény, miként az anya szereti a lányát, nagyjából úgy fog ő is idővel szeretetet adni.”

Énképünket is jelentősen befolyásolja anyánkhoz fűződő viszonyunk
A kislány önmeghatározása, önbizalma nagymértékben függ az anya-lánya kapcsolattól, saját énképének szerves része az anyjához fűződő viszonya. Rengeteg tapasztalat és pszichológiai vizsgálat mutatja: az anya attraktivitása, vonzó megjelenése, tetszeni vágyása egyértelműen befolyásolja lánya elégedettségét külsejével. Jó példa erre a klinikai gyakorlatomból vett karcsú, barna hajú, fiatal nő páciens: ‘Tudom, hogy csúnya vagyok. Nagy az orrom, vézna, lekvár vagyok. Anyám mindig azt mondta, hogy legszívesebben az ágy alá rejtett volna gyerekkoromban a vendégek elől. Szóval már akkor is ronda voltam!'”

Apának két felesége van
Az anya-lánya kapcsolat kialakulása több ponton zavart szenvedhet – pláne akkor, ha a szülők el is válnak. ”
A gyerekek fejlődésében kritikus időszak a 3-6 éves kor, az ödipális szakasz, amikor elkezdenek vonzódni az ellenkező nemű szülőhöz és féltékennyé válnak az azonos neműre. A lányok inkább az apához közelednek, hízelegnek, élvezik a társaságát: ‘Apának két felesége van, én és anya, de az első én vagyok’ – nevetteti meg édesanyját egy ötéves kislány ilyen típusú mondatokkal. Az anya ekkor éli át először a lánya eltávolodását. Ha a szülők közötti kapcsolat stabil, akkor az anya biztonsággal átlendül lánya átmeneti eltávolodásán. Jó esetben, a konfliktus okozta feszültséget a gyermek az azonos nemű szülőjével történő azonosulással oldja fel. A kislány életében az anya az első minta a női szerepek elsajátításában, ami a következőket jelenti: utánozza annak viselkedését, attitűdjét, hogy minél inkább hozzá hasonlítson. Sajnos a statisztikák szerint egyre több a válás ebben az időszakban, márpedig komoly lelki sérüléssel járhat a lánygyermek esetében az idealizált, istenített apától való elszakadás.”

Nem az a jó gyerek, aki mindenben az anyja kedvére tesz
A problémák aztán igazán a kamaszkorban lángolnak fel, amikor édesanyánk minden döntését megkérdőjelezzük, s olyannyira szeretnénk önmagunkat megtalálni, hogy minden hasonlóság terhet jelent. Felnőtté válva aztán ezek az ellentétes érzések szépen rendeződnek.
„A serdülőkorban törések keletkezhetnek az anyák és a lányok között, kapcsolatuk ambivalenssé válhat, és jelentős feszültségek generálódhatnak. Ez az időszak a szárnybontogatás, az önállósodás kezdete.

A kislány számára ebben az időszakban körvonalazódik saját nőiessége. Nagyon sok anyuka beszámolhatna cseperedő, 14 éves kislányáról, hogy mennyire nehéz vele ebben az időszakban. Már nem az anya a legjobb barátnő, hirtelen nem lesz akkora igénye rá, mint korábban. Helyette a korosztálya felé fordul, felfedezi nőiességét és a női attribútumokat. Az anya megszűnik a legjobb barátnőnek lenni, ezért úgy érezheti, felesleges lett. Nehéz, talán nem is lehet olyan anya-lánya párt találni, amelynek tagjai arról számolnak be, hogy a serdülőkorban kettejük kapcsolata mentes volt a sértődésektől, veszekedésektől, kilengésektől.
Teljesen természetesnek tekinthető tehát, ha a meghitt légkört hirtelen jött, komoly ütközések tarkítják. Mint minden szülő-gyermek kapcsolatban, ez a fajta feszültség és eltávolodás rendkívül fontos szerepet kap a gyermek személyiségének és autonómiájának kialakulásában. Az anya, bármennyire is szeretné megkímélni a lányát a csalódásoktól, sérülésektől, nem élheti lánya életét. Nem az a jó anya, aki feláldozza a saját életét a gyermekéért. De fordítva is igaz: nem az a jó gyerek, aki mindenben az anyja kedvére tesz.”

Egy vérből valók, mégis mások
„Az anyukák és a lányok igaz, hogy egy vérből vannak, de más-más személyiségek, meg kell szenvedniük a maguk igazát, véleményét, másságát. Anyai türelemmel, toleranciával könnyen helyreállítható a jó kapcsolat, és ismét békés évek következhetnek. Legjobb, ha a lányos anyák önállóságra nevelnek, közben észrevétlenül óvnak és védenek, stabil hátteret biztosítanak. Jutalmuk nem marad el: imádott lányuk fiatal felnőttként újra visszatalál hozzájuk.” Forrás. (pszichologuskereso.hu)