Mi a szerelem?

Amikor egy magát szerelmesnek vallót megkérdeznek, miért szereti a másikat, általában nem tudja a választ.

Miközben a magukat szerelmesnek tartók elhalmozzák egymást mindenféle giccses, átlőtt szívvel ékesített, vagy „szeretlek” feliratú mütyürökkel, vagy akár értékes ajándékokkal, a házasságok fele válással végződik, (a felbomló együttélések nem is szerepelnek a statisztikákban), minden második ember legalább egyszer szakít meg tartós kapcsolatot, 10 gyerekből egyről kiderül, hogy nem is az anyakönyvezett apja az igazi.

Mi marad hát szerelmeinkből? – teszi fel a kérdést Yves Aleaxandre Thalmann svájci pszichológus. A bevezetőben jelzett pesszimista kép mögött csupán az húzódik-e meg, hogy életünket túlzott módon vezérlik a gazdasági(pénzügyi) érdekek? Vagy a vallás agóniája? Esetleg az olyan értékek devalválódása, mint a megbecsülés, a kötelezettségvállalás, vagy a hűség? De az is lehet, hogy sokan nem is tudják, tulajdonképpen mi is a szerelem?

Miről beszélünk hát, amikor azt mondjuk szerelmesek vagyunk?

Az emberek legnagyobb részének a szerelem egy érzés, érzelem, amely egymáshoz vonz egy férfit és egy nőt. Pontosabb akkor vonzalomról beszélni. Igen, de vonzó lehet számunkra (különösen pszichológiai értelemben) bárki más is, akibe mégsem vagyunk szerelmesek. Ráadásul többen is lehetnek vonzóak számunkra, lelki, szellemi, vagy spirituális dimenziókban. A vonzalom tehát még nem jelent szerelmet, csak egy igen fontos eleme annak. Ez a legfontosabb pont, amit a fiatalok nevelésében hangsúlyozni kellene. – véli Thalmann. A fizikai vonzalom – egymás közelségének vágya – még nem elegendő ahhoz, hogy egy egész életet éljenek együtt.

Valami más is kell még tehát, hogy szerelemről beszélhessünk.

Az egyik ilyen elem – Thalmann szerint – a másikról való gondoskodás vágya. Más szóval: a jót akarni a másiknak, kivirágzást, boldogságot kívánni és szerezni neki. Ez egy önzetlen és tiszteletteljes szemléletet jelent. Lehet tisztelni egy másik embert, anélkül, hogy szerelmesek lennénk bele, de nem lehet azt mondani, hogy szerelmesek vagyunk, ha nem tiszteljük a másikat (Ez sok válás oka.) A szerelem: feltétel nélküli tisztelet. A tisztelet nem más, mint elfogadni a másikat minden erényével, hibájával, erősségével és gyengeségével. Olyannak szeretni, amilyen, anélkül, hogy meg akarnánk változtatni őt. A feltétel nélküli szerelemben többet szerepel az „adni”, mint a „kapni” szó, illetve tett.

A valóságban egyetlen szócskán múlik a szerelem: Ha azt mondja a másik: Szeretlek, DE… – máris feltételt szab. Az igazi szerelmes viszont azt mondja: Szeretlek, akkor is, ha……

Szeretlek, akkor is, ha… – az ilyen szerelem valóban ritka, ismeri el Thalmann. Valóban nem adatik meg mindenkinek. De mindenki elérheti, ha nem birtokolni akarja a másikat, vagy hatalmába keríteni. Ha meghagyja neki egyénisége szabadságát.

Gyakran halljuk, hogy a szerelem elkötelezettséget és hűséget jelent. Nézzünk azonban egy kicsit e két fogalom mélyére is. – ajánlja Thalmman. Az elkötelezettség nem más tulajdonképpen, mint értékeink, döntéseink és elveink megőrzése. Így elsősorban saját magunk elkötelezettségéről van szó, s ahhoz kell hűségesnek is maradnunk. Minden nap, minden cselekedetünkben, és semmi köze, ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet házasságkötéskor teszünk, s aláírásunkkal szentesítjük. A hűség sem más, mint hűnek lenni, elsősorban önmagunkhoz. A monogámiának, vagy a poligámiának semmi köze a szerelemhez.

A szerelem exkluzív. Szeretni sok mindenkit szerethetünk. Szüleinket, gyermekeinket, s ők is minket, de igaz szerelemmel szeretni egyszerre csak egy valakit lehet. – szögezi le határozottan a pszichológus.

S mi a szex szerepe a szerelemben? – teszi fel a kérdést Thalmann. Véleménye szerint a mai társadalomban túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szexualitásnak. Erről szól elsősorban minden, s a szerelem többi, fontos, lelki, szellemi, magatartásbeli eleme erősen háttérbe szorul. S ettől a szerelem fogalma és értéke is devalválódik. Így összetévesztik a szerelmet a féltékenységgel, a birtoklással, a kényszercselekvéssel, vagy az erőszakkal.

A pszichológus a cikkét egy, La Rochefoucauld-tól származó idézettel zárja: „Ha annak alapján határozzuk meg a szerelmet, amilyen megnyilvánulásokat többnyire tapasztalunk, akkor sokkal jobban hasonlít a gyűlölethez, mint a barátsághoz!”