Nem lehet őszinte barátság két nő között?

 Ha megkérdeznék tőlünk, hogy soroljunk fel három dolgot, amit kicsit is irigylünk a barátnőnkben, valószínűleg nem gondolkoznánk sokáig, hanem kapásból talán még többet is tudnánk mondani. Persze nem rosszindulatból. De el kell hinnünk, hogy a másik fél ugyanígy valamiben irigykedhet ránk. Olyan dolog miatt, amire talán nem is számítunk.

Évekkel ezelőtt az egyik barátnőm bevallotta, hogy mindig is "felnézett rám" azért, mert olyan tájékozott vagyok. Erre én pedig elmondtam neki, hogy mindig is elámultam azon, hogy milyen hatással van a férfiakra.

Ez a jobbik eset, amikor megbeszéljük, hogy mit érzünk magunkban gyengeségnek és mi az erősségünk.

Tényleg, ez alapján választanánk barátnőt is magunknak? Hogy kiegészítsük egymást?

Pedig általában az ellentétes tulajdonságok (melyek eleinte vonzóak a másikban) vezetnek végül oda, hogy széthullik a barátság.

Tudat alatt mindig versengünk, jobbak akarunk lenni a másiknál, féltékenykedünk rá.

A sikeresebb karriert, a jobb párkapcsolatot, és a boldogabb családi élet elérését hajszoljuk.

Akkor gondolhatunk úgy is a női barátságra, mint egy folyamatosan inspiráló erőre?

De stresszel-e minket ez? Bizonyára. Ezért, ha már elérte ezt a határt, jobb is lezárni a dolgot.

Mégis, mi a titka akkor a jó barátnő viszonynak? Tapasztalataim szerint egyrészt jobb a rokoni kapcsolat, másrészt a laza, ritkább találkozás.

Az ember testvére általában nem "árulja el" húgát, nővérét, nem mond rá kígyót- békát a háta mögött, és mindig lehet rá számítani.

Viszont ha valakinek nincs testvére, vagy mégsem ilyen jó szál fűzi össze őket, akkor sokat segít, ha a legjobb barátnőnkkel csak hetente-kéthetente beszélünk, vagy találkozunk.

Így mindig lesz téma (kivel mi történt), és nem kerülnek felszínre az irigyelt tulajdonságok, előnyök.

Helyette örülünk, hogy látjuk vagy halljuk őt. Egészen addig, amíg azt nem kezdi mesélni, hogy milyen jól érezte magát az egyik új kolléganőjével…