Te miért nem tudsz szerelmes lenni? Mi tudjuk

"Aki fél a szerelemtől, az élettől fél; és azok, akik félnek az élettől, már háromnegyed részt halottak."- állítja Bertrand Russel.

Azt mondják, hogy a szerelemhez vezető út legmakacsabb akadálya a félelem. Ahelyett, hogy átadnánk magunkat a boldogító érzésnek, és romantikus álmokat szövögetnénk, valami mindig visszatart bennünket.

Nézzük csak ezeket a nyomasztó dolgokat:

• Itt van mindjárt az elkötelezettségtől való félelem, amely napjainkra unisex probléma. Sokan attól félnek, hogy mindig jöhet a jelenleginél jobb és tökéletesebb, aki éppen akkor toppan az életünkbe, amikor netalán a nászútról térünk haza. Ilyenkor aztán foghatjuk a fejünket, hogy kissé elkapkodtuk, és verhetjük akár a falba is, az elveszett lehetőség miatt.
• Vannak, akik már az elején attól tartanak, hogy túlságosan összetörhetik a szívét valakinek, ha majd szakítanak. Már a bűntudattól való félelem is visszariasztja őket a komoly kapcsolattól.
• Félünk az elutasítástól, de a bizonytalanság is lebéníthat bennünket, s ez még a legmagabiztosabb embereknél is előfordulhat. Attól tartunk, hogy alkalmatlanok vagyunk arra, hogy felkeltsük a potenciális jelölt érdeklődését, és nem vagyunk számára elég vonzóak, szépek, gazdagok vagy viccesek. Ha mégis összejön, akkor meg attól kezdünk el rettegni, hogy csak ne is okozzunk csalódást számára, ha az idők során rájön egyéb hiányosságainkra.
• A házasság alatt folyton azon aggódunk, hogy elveszítjük fizikai vonzerőnket és szellemileg is unalmassá válunk. (A nők ezért szaladgálnak a plasztikai sebészhez, a férfiak pedig éppen a péniszük nagysága és működése miatt esnek kétségbe.)
• Vannak, akik félelemből maradnak egy haldokló kapcsolatban is, mert attól tartanak, hogy "valami miatt később megbánnák". Feleslegesen tékozolják így el az életüket, miközben állandó sérüléseket okoznak egymásnak.( Ők azok, akik félrelépnek, de maguk se vallják be, hogy ennek komoly háttere lenne.) Persze az egyedülléttől is tartanak, ezért inkább benne maradnak a mocsárban.
• És persze itt van az önbeteljesítő félelem, hogy "soha nem leszel szerelmes". A 20-as éveidben már bepánikolsz, a 30-asokban már komolyan aggódsz, hogyha addig nem jött össze egy "normális" kapcsolatod. A szerelmet csak mítoszként és tündérmeseként állítod be (főleg magadnak) ezért lassan le is mondasz róla, s úgy döntesz, jó neked egyedül is, szingliként.
• Azok, akik pedig már egyszer- kétszer megégették magukat, félnek az újabb fájdalmas csalódástól, és eszük ágában sincs komolyan próbálkozni a továbbiakban.

Ez utóbbiakat azonban nem árt komolyan venni, mert ha beletörődünk, szívünk olyan mértékben megtelik szomorúsággal, hogy valóban megfojtja bennünk a szerelemre való képességünket. Az elutasítástól való félelem pedig annyira feszültté és idegessé tesz, hogy megfoszthat a teljes magabiztosságtól, bárki szerelmes közelségében.