Utálom a tesómat, avagy őszintén a testvérféltékenységről
A testvérek közötti féltékenység természetes jelenség, melynek intenzitása egyénenként is eltérő, de állandósulását, erősségét a nevelés is befolyásolja. Nevelés közben pedig még a legjobb szülő is követ el hibákat. Mire figyeljünk, hogy megőrizzük a békés egymás mellett élést a gyerekszobában is?
Amikor az elsőszülöttek mellé testvér érkezik, a zöldszemű szörny ilyenkor belopódzik a gyerekszobába, és igyekszik magának teret nyerni, boldog, ha viszályt szít, élvezi a gyerekek és szülők közötti acsarkodást. Nem kell azonban azonnal megadni magunkat, ismerjük meg a természetét, hogy eredményesen felvehessük vele a harcot – írja dr. Rostás Rita pszichológus.
A féltékenység első megjelenése tulajdonképpen pozitív jelzésnek is tekinthető, hisz azt mutatja, hogy a gyermek veszélyben érzi a családban eddig betöltött pozícióját, a szülők rá irányuló egyszemélyes figyelmét, vagyis félti az eddigi központi, stabil, biztos helyzetét. Hogy a szörny békés egyfejű lesz-e, vagy erős hétfejű sárkánnyá fejlődik-e, azt több tényező is befolyásolja. Számít, hogy mekkora a korkülönbség, mennyire képes az idősebb gyermek felfogni, hogy mi vár rá, felkészítették-e őt a változásra, mennyire nyűgös a pici, van-e segítsége az anyának, stb.
Nagyobb családoknál megszokott a gyerekek számára, hogy osztoznak a szülők figyelmén. Arról is van tapasztalatuk, hogy együtt játszani jó móka, így a további kistestvérek születése általában kevésbé heves féltékenységi reakciót vált ki a nagyobbakból.
Fokozza a testvérféltékenységet, ha a szülők nagyon erősen törekszenek az igazságosságra, az ajándékok, foglalkozások egyenlő megosztására, mert ez biztosan nem tud mindig megvalósulni, viszont a gyerekek megtanulják, hogy mindent méricskéljenek és összehasonlítsanak, azt lessék, mit, miből mennyit kapott a másik.
Azt szokták tanácsolni, hogy vonják be a nagyobbat a kicsi körüli teendőkbe, ami valóban segíthet, ha a gyereknek van ehhez kedve. Ha azonban túlzott felelősséggel ruházzák fel a nagyobb gyereket, ha azt várják el, hogy ő vigyázzon a kicsire, vagy mondjon le a saját igényeiről a másik kedvéért, ha „okos enged” alapon túl gyakran várnak tőle áldozathozatalt, az inkább féltékenység fokozó hatású. Ne kérjék, hogy adja neki kedvenc játékait, de ha magától tesz ilyet, ha közös játékot kezdeményez, akkor azt vegyék észre, és helyeseljék.
Szintén a gyerek ellenállását növelheti, így a zöldszemű erősödését okozza, ha a szülők azt kérdezgetik, hogy szereti-e a kistestvérét, vagy felszólítják rá, hogy szeretnie kell.
A kezdetekre még nem a felhőtlen szeretet a jellemző, bármennyire ügyesek is a szülők, a kistestvér megérkezése óhatatlanul több alkalmazkodást, kellemetlenséget jelent a nagyobbnak. Ismerjék be, hogy veszteség érte őt, és ne botránkozzanak meg a reakcióin, fogadják el azokat természetesnek. Segítsék megfogalmazni az érzéseit: „Látom, hogy dühös vagy. Nem baj, ha haragszol a tesódra, szabad rá haragudni.” Ez megkönnyíti az ő számára is, hogy megértse, mi zajlik benne. Ugyanakkor az érzelmek kifejezésének a bátorításában nagyon egyértelmű határokat is kell szabni.
Tisztázni kell, hogy nem bánthatja a testvérét, ha bántó szándékkal közeledik, le kell állítani. Nem az a cél, hogy ha megütötte, megdobta, kitépte a kezéből a játékot, akkor megbüntessék, hanem lehetőség szerint előre vegyék észre, mire készül, és akadályozzák meg a kivitelezésben. Igyekezni kell olyan óvintézkedéseket hozni, pl. nem maradhatnak felügyelet nélkül egy szobában, melyekkel kivédhetőek a „balesetek”. Nyugodtan és határozottan mondják ki: „Senki sem bánthatja a másikat, én nem engedem, hogy a gyerekemet valaki bántsa, téged se, és őt se…”
Ha a szülők jól kezelik a testvérféltékenységet, akkor általában hamar oldódik, csökken a mértéke, bár alkalmanként, egy-egy kritikus helyzetben azért később is felütheti a fejét. (Forrás: pszichológuskereső.hu)
Hozzászólás zárolva.