Facebook hozzászólás
577

MALÁLA JÚSZAFZAI

A szelíd eltökéltség ereje

Még csak a 23. születésnapját (1997. június 12.) ünnepelte a napokban Malála Júszafzai. Ki ez a pakisztáni fiatal nő? Miért kapott országában elsőként, minden idők legfiatalabbjaként Nobel-békedíjat?

Malála a pakisztáni Szvát-völgyben fekvő Míngora városában született egy szunnita muszlim családban. Apja költő és tanító, aki sokat tett lánya tanításáért, valamint fontos szerepe volt abban is, hogy Malála az egyenlőség eszméjének hívévé vált. A kislány első alkalommal tizenegy éves korában szólalt fel az ellen, hogy a tartományukban egyre nagyobb hatalomra szert tevő iszlám fundamentalista tálibok megtiltották, hogy a lányok is tanulhassanak. A Szvat-völgy 2008-tól teljesen a tálibok fennhatósága alá került, a lányiskolákat bezárták, betiltották a zenét, a televíziót és korlátozták a nők jogait. Júszafzai tiltakozásul az interneten kampányolni kezdett a tálib intézkedések ellen. Gul Makar (Búzavirág) álnéven írta blogbejegyzéseit, amelyekben a fundamentalisták uralma alatti mindennapjairól számolt be. Írásai a BBC honlapján is megjelentek és nagy nyilvánosságot kaptak.

Malála Kép: Getty Images

Bár a Szvát-völgyet fél év tálib uralom után visszafoglalta a pakisztáni hadsereg, és Malála életéről dokumentumfilm is készült, sőt, megkapta a civileknek adható legmagasabb pakisztáni kitüntetést, nyílt szerepvállalása nagy veszélyt hordozott magában.  A fanatikus tálib vezető, Maulána Fazlulláh mindent megtett azért, hogy elhallgattassa a lányt. A Facebookon fenyegető kommenteket kapott és egyes újságokban is figyelmeztették, hogy hagyjon fel a „nyugati gondolkodást népszerűsítő tevékenységével”.

Justin Trudeau-val. Malála kanadai díszpolgár lett Kép: Rauters
Justin Trudeau-val. Malála kanadai díszpolgár lett Kép: Rauters

 

Mivel nem hagyta abba a lányok tanulásának népszerűsítését, a tálibok úgy döntöttek, hogy megölik. Gyilkosokat küldtek rá. Malála tevékenységét valószínűleg annyira veszélyesnek tartották, hogy a tálib szokásokkal ellentmondó döntést hoztak, ugyanis az ottani törzsi törvények tiltják a nők megölését. 2012. október 9-én két tálib fegyveres megállította a Malálát is szállító iskolabuszt. Malála Júszafzait, aki ekkor 15 éves volt, név szerint szólították. A halálra rémült, de bátor utazótársai, diáklányok, ugyan váltig állították, hogy nincs a buszon, ám a merénylők felismerték és többször rálőttek a lányra. A támadás során találat érte a fejét, a nyakát, a vállát. Malála életveszélyes sérüléseket szenvedett, ráadásul a tálibok másik két lányt is megsebesítettek. Az életéért küzdő kislányt Pakisztánban mentették meg, de kezelését Londonban fejezték be. Ma is ott él.





Facebook hozzászólás

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!