„A színház nem üzlet, sokkal inkább misszió” – interjú Gálvölgyi Dorka színházigazgatóval

• Úgy tudom, semmilyen extra szabályt nem hoztak,
  ami a színházak működtetést illeti, így talán visszaállhat minden az eredeti mederbe.

• Valóban. Számunkra a legnagyobb könnyebbség, hogy nem kell távolságtartásra köteleznünk a nézőket. Ha ugyanis ki kellett volna hagynunk székeket, nem tudtunk volna nyitni, mert félházzal egyszerűen veszteségesek vagyunk. Természetesen a megelőzést mi is fontosnak tartjuk, ezért raktunk ki kézfertőtlenítőt, és ha valaki otthon felejtette a maszkját, arra is módja van, hogy nálunk vásároljon.

• Mit gondolsz, mennyire veti vissza a kultúrára, színházra való költést az, hogy rengetegen veszítették el a munkájukat, illetve sokan most ébredtek rá arra, hogy tartalékolniuk kell vészhelyzetre.

• Bolond lennék, ha ezzel nem számolnék, hiszen magam is hoztam ilyen döntéseket a saját pénztárcámat illetően. Kétféle hozzáállást látok. Az egyik ez, amit említesz, hogy nehezebben költenek olyan dolgokra, ami nem létszükséglet, vagyis nem mennek étterembe, nem vesznek könyvet, nem jönnek színházba. De szerencsére látom a másik oldalt is, akik alig várták, hogy kiszabaduljanak a karanténból és most boldogan falatoznak egy teraszon, mondjuk  színház előtt, vagy után. Akik hozzánk eljöttek az elmúlt hetekben, mind azt mondták, számukra óriási öröm, hogy itt lehetnek. Ez egyfajta belső igény. Ám belátom, hogy kielégítéséhez pénz is kell.

• Egy színház nem tud egyik pillanatról a másikra váltani, mint pl. egy mozi, ahol vagy elindítják a filmet, vagy nem. Nektek szerződnötök kell, műsortervet csinálni, egyeztetni a színészeket, ez elképesztő logisztikát igényel. Mit tudsz ebből most megvalósítani?

• A szerződésekben eddig is szerepelt vis maior helyzetekre kitétel – ha például egy színész lebetegszik, meghal valakije, stb. Tehát a szerződéseket annyira nem érinti. A legnagyobb teher most a jegyértékesítőnkön van, aki cserél, visszavált, közben elad. Én most úgy állítottam össze a műsorrendet, mintha mi sem történt volna, de főleg, mintha mi sem történhetne. Pótoljuk az elmaradásokat, készülünk az új bemutatókra és bízunk abban, hogy ebből az állapotból csak előre megyünk, visszalépés nem lesz.

Egy újabb bezárást nem biztos, hogy túlélnénk. Persze a színház sosem tud igazán jó üzlet lenni. Aki ide fektet be, az inkább egyfajta mecénás, valamiféle missziót teljesít. Nekem a Hatszín Teátrum a misszióm.

Az interjú eredetileg laptársunk oldalain, a szeptember 3-án megjelent Piac & Profitban volt olvasható.