„Az írás számomra terápia” – interjú Fejős Éva írónővel

• Neked mi a jó abban, hogy támogatod a saját konkurenciádat?

• Nem tekintem őket annak. Társak vagyunk. Adok-kapok, persze jó értelemben. Ne felejtsük el, hogy van egy kiadóm. Már hetedik éve működik és szerencsére jól prosperál. De bármilyen termékeny vagyok is, bőven befér a portfólióba más is. Ezért hirdettem meg a Regényíró novembert, ami egyébként egy amerikai kezdeményezés, de jó ötletnek tartottam átültetni ide, és lám a 30 napos kihívás eredményeképpen egy csomó kiadásra érdemes írást kaptam.

• Mihez méred? Ki a kedvenc íród?

Egyet nem tudok mondani, legyen három: Nick Hornby, Anna Gavalda, John Grisham. De kislányként faltam Jókait is. Őt ma már nagyon nehéz lenne megkedveltetni egy gyerekkel.

• Mint kiadó, akár olyan szerzőt/témát is megjelentetnél, aki/ami téged nem fog meg, de érzed benne a sikert?

• Ilyen még nem volt. Amikre igent mondtam, azok olyan könyvek, amiket én is megvennék. Arról nem beszélve, hogy szenzációs háttértörténetek vannak a szerzők mögött. Lehet, hogy csak mázli, de olyan írók könyvet adom ki, akik emberileg  is inspirálók. De egyébként azt gondolom, aki írt egy könyvet – még ha nem is olyan jót-, az már letett valamit az asztalra és ez az élet egyéb területein is egy hivatkozási alap lehet önmaga számára. Hogy: hé, hát mégiscsak van egy könyvem, talán ezzel a feladattal is megbirkózom. Szerintem már ezért megéri.

• De nyilván rengeteg olyan önjelölt zseni is küldi neked az írásait, aki nem éri be azzal, hogy a „fióknak írt”. Nálam van egy olyan szabály, hogy 60 oldal után leteszem azt a könyvet, ami nem tud vinni magával. Nálad ez hogy van?

• Hatvan?! Nagyon megengedő vagy! Nekem ennyi időm nincs. Pár oldalból érzem, hogy érdemes-e folytatni.
• És hogy mondod meg, ha vacak?
• Először kedvesen. Mert kedves ember vagyok, nem szeretek senki se megbántani. De ha valaki nem érti, akkor néhány körmondat után konkrétan közölni kell a tényt, hogy az illető nem erre született.

• Tehát akkor te is azon az állásponton vagy, hogy erre születni kell, nem tanítható? Mert sok író kurzust látok, de hajlamos vagyok azt gondolni, hogy írni vagy tud valaki, vagy nem.

• Egyetértek. Nem mondom, hogy nem lehet átlendíteni valakit egy holtponton, hogy nem lehet tanácsokat adni, de magát az írás képességét nem lehet tanítani. Ezért se gondolkodtam soha ebben. Igazából a kiadó se azért született, hogy mások munkáit dobjam piacra, csak egyszerűen elegem lett abból, hogy milyen kevés maradt nekem egy-egy könyvből, annak ellenére, hogy – szerénytelenül – elképesztő példányszámban keltek el a regényeim.