„Hazug ember nem lehet igazi művész” – interjú Láng Balázs színművésszel

• Kevesen vannak, akik gyerekszínészként kezdték és még mindig a pályán vannak. Min múlik ez? Mennyire saját döntés, mennyire szerencse vagy kitartás?
• Úgy tűnik, hogy kevesen vagyunk ilyenek, de igazából nem így van. Úgy pontosítanék, hogy a sokat dolgozó gyerekszínészek közül kevesen maradtak a pályán. Azért lehet ez így, mert a sokat dolgozó gyerekszínészek anno azok közül a srácok közül kerültek ki, akik érdeklődőek, nyitottak voltak, és ez is egy része volt az érdeklődési körüknek. De nem az egyetlen. Milyen gyerekeket tudtak használni? Akik még kicsik, de már kitűnően olvasnak. Nem okoz gondot nekik egy szöveg blattolása mondjuk a rádióban vagy a szinkronban úgy, hogy közben még játszani is tudnak. Könnyen megtanulják a szöveget egy előadáshoz, tv-játékhoz vagy nagyfilmhez. Érdeklődőek, nyitottak, van praxisuk az olvasásban. Ami viszont azt is jelenti, hogy sok minden érdekli őket. A „színészkedés” is és más is. És vannak a kis beszűkültek, mint például én, akik meg teljesen erre a vonalra álltak rá.

• Honnan jött ez a fajta érdeklődésed kisgyerekként?
• Nem tudnám megmondani. Lehet persze, hogy a családom miatt is. A nagypapám, aki szegény sokáig nem játszhatott a zsidótörvények miatt és harminc évesen meghalt, színész volt. A felmenők között,  azok közül, akik előadó művészettel foglalkoztak, inkább operaénekesek vannak apai ágon.
• Az orgánumod akkor onnan jöhet.
• Lehet. Az előadóművészetekre való nyitottság talán innen eredeztethető. Nekem ez kicsi koromtól teljesen magától értetődő volt, viszont ugyanez nem volt meg a testvéreimben. Pici voltam még, amikor a Balatonon nyaraltunk és anyukám elvitt egy mesemondó versenyre közönségnek. Úgy gondolta, ez jó program lesz, a gyerek meghallgatja majd a meséket. Egyszer csak az anyám azt látta, hogy fent vagyok a színpadon. Talán a Piroska és a farkast mondtam el a saját variációmban, aztán a konferanszié odajött és megkérdezte, hogy hány éves vagyok. Akkor jöttem először zavarba és kikiáltottam a nézőtérre, hogy mami, hány éves is vagyok? Tehát nekem ez egy teljesen magától értetődő dolog volt, ha ott volt a színpad, akkor én felmentem. És ez így is maradt.
• Professzionális szinten kilenc éves korod körül kezdtél színészkedni.
• Igen. Akkor már a rádió gyerekstúdiójába jártam. Nagyon sokat tanultam ott. Az alap a Montágh könyv volt. Beszédtechnika, ritmusgyakorlatok, kreatív játékok tömkelege.

• Mint egy színi stúdió.
• Igen, de azon volt a hangsúly, hogy a kreativitásunkat fejlesszük. Ezekre a foglalkozásokra bejöttek rendezők, akik gyerekszereplőket kerestek. Válogattak hangjátékokhoz, színházi előadásokhoz, filmekhez. Akkortól nagyon sokat dolgoztam a rádióban. Szinkronizáltam is, de a rádiós munkák voltak többségben. Abban az időben tömegével készültek a rádiójátékok. Akkorra el is dőlt bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Így rengeteg dolog kimaradt az életemből, például nagyon sajnálom, hogy nem tudok hangszeren játszani. Egyáltalán, a zene egy nagyon fontos dolog, szelepnek is kiváló.
• Később azért számtalan zenés szereped volt.
• Igen, később nagyon komolyan elkezdtem a zenével, főleg az énekléssel foglalkozni. Olyannyira, hogy állt előttem egy út, hogy operaénekes legyek. Épp ezért hiányzik a zenei előképzettség, amit később próbáltam pótolni, de felnőttként az már nem ugyanaz. De mindenesetre egy nagyon nagy lehetőség volt a gyerekstúdió és az ezzel járó, egymást követő munkák. Legendás emberekkel dolgozhattam együtt. Szakmai és emberi szempontból is azt gondolom, hogy vannak megtaníthatatlan dolgok. Látni kell a példát. Találkozhattam Sulyok Máriával és Ruttkai Évával. Gobbi Hilda évekig volt a nagymamám, Benkő Gyula pedig az apukám a Szabó családban. Rengeteget dolgoztunk együtt Kálmán Györggyel és Gábor Miklóssal. Kézdy György nagyon sokat jelentett nekem. Pótapaként vett részt az életemben. 1984-ben, erre azért emlékszem pontosan, mert az volt az az év, amikor talán életemben a legtöbbet dolgoztam, tizenéves gyerekként, szóval akkor Páger Antallal közösen kaptunk Nívódíjat.

Egy olyan hangjátékért, amiben mi ketten szerepeltünk. Páger a 86. évében volt. Akkor én már technikailag nagyon profi voltam, hiszen évek óta dolgoztam rendszeresen a rádióban. Ennek a hangjátéknak a felvételén azonban előfordult, hogy a Páger olyat produkált, hogy elállt a szavam. Nem tudtam reagálni a végszóra. Nem jött ki hang a torkomon. Akkor én még ugye gyerek voltam. Nem foglalkoztam politikai dolgokkal, Páger ellentmondásos múltjáról sem tudtam. Meglepődtem, amikor a hangjáték olvasópróbáján, akkor ez még úgy ment, hogy egy hangjátéknak is volt olvasópróbája, szóval a próba végén a Páger elkezdett a múltjáról beszélni, mintegy nekem. Iszonyú zavarban voltam, nem értettem, hogy miről beszél. Varga Géza, a rendező avatkozott közbe és állította le a beszélgetést. Most már gyanítom, hogy miért mondta, amit. De ugyanakkor csodálatos élmény volt Págerrel dolgozni. A rádióban akarva, akaratlanul tanult az ember, iszonyú szerencsém volt, hogy találkozhattam és dolgozhattam ezekkel a legendás művészekkel. Nekem ez akkor teljesen természetes volt. A különböző hangjátékokban a legtöbb esetben Tolnay Klári volt a nagymamám. Bűbájos, kedves ember volt, de nem volt beszélgetős színésznő. Mindenkivel váltott egy-két kedves szót, majd leült és fejtette a keresztrejtvényét. Gyerekként én persze tudtam, ki ő, tiszteltem, de nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen volt a Kabos? Ki tudná ezt nekem elmesélni? Klárikát faggattam folyton a régi nagy színészekről. Ő pedig olvadozva mesélt róluk. Előfordult olyan is, hogy nyáron bárányhimlős voltam, a családom nyaralt, én a nagymamámnál feküdtem. Aki közben dolgozott, így napközben egyedül voltam és unatkoztam.

Annyira, hogy fölhívtam Tolnay Klárit telefonon. Amikor volt ideje, órákig képes volt velem beszélgetni, úgy, hogy visszahívott, hogy ne legyen nagy a nagymamám telefonszámlája! Most, hogy belegondolok, mekkora pofátlanság volt ez a részemről, hogy unatkozom, és felhívom a Tolnay Klárit!

• Érettségi után a Nemzeti stúdiójába kerültél, onnan indult a felnőtt színészi karriered.
• Így van. Csernus Mariann volt az osztályfőnököm.  Az embernek vannak mesterek az életében. Nekem ő ilyen. Példát adott emberi tartásból, tisztességből. Az első mesterség óránkon Jászai Marit idézte: „Hazug ember nem lehet igazi művész.” A mai napig ez dolgozik bennem.

• A Nemzetiből kerültél Szolnokra, majd több vidéki színházban is játszottál, de a pályád során az Operett Színházban is megfordultál, ahol zenész szerepekben is kipróbálhattad magad.
• Közben megjártam a katonaságot is, a Honvéd együttes hívatott be. Szolgálatot is kellett teljesítenünk, de én a szó szoros értelmében operett-katona voltam.
• Miközben a színházi pályád zajlott, végig jelen volt a szinkron is az életedben?
• Azokban az években, amíg vidéken dolgoztam, a szinkron teljesen kimaradt. Igazság szerint a színházi években a rádió volt végig jelen, a szinkront idő hiányában nehezen lehetett egyeztetni. Aztán amikor a vidéki évek után visszakerültem Budapestre, akkor gyakorlatilag a nulláról kellett visszaépíteni a szinkront. Összefutottam egy gyártásvezetővel, aki megörült, hogy újra elérhető vagyok, de addigra már elfelejtettek a rendezők. A gyártásvezető megkérdezte: Most mi legyen? Hívjalak tömegezni? Azt válaszoltam: Üljek otthon ingyen? Tömegezéssel kezdtem, majd szépen lassan jöttek a nagyobb szerepek.
• Felépítettél egy újabb karriert.
• Annyira, hogy ez biztosította a megélhetésemet sok-sok időn keresztül.
• Számos jelentős szinkronszereped volt. Rengeteg sorozatban és animációs filmben is dolgoztál. Gondolom, a különböző műfajú filmeket más és más technikával kell szinkronizálni?
• A rádióban gyerekkoromtól eltöltött évek, majd a színházi munkáim ebben nagy segítségemre voltak. Tanultam beszédtechnikát, ez engem mindig is nagyon érdekelt. Annyira, hogy megtanultam a különböző beszédstílusokat, beszédhibákat. Sokfajta selypítés, pöszeség vagy raccsolás van például.  Ezek hozzá tudnak tenni egy-egy karakterhez. És persze nagyon fontos a jó szinkronrendező.
• A magyar szinkron éveken keresztül legendásan jó volt. Manapság azonban már ez nem mindig igaz. Te hogy látod ezt?
• Nem jelenteném ezt ki kategorikusan. Nagyon sok mindenen múlik, hogy milyen lesz a végeredmény a szinkron esetében is. Az egyik fontos tényező az idő. Mennyi idő van elkészíteni egy munkát? Mindenkinek felgyorsult az élete. Ráér-e épp most az a színész, aki a legjobb lenne az adott feladatra? Üzemszerűen kezdett el működni a szinkron, rengeteg a munka. Régen hetekig dolgoztunk egy filmmel, ma néhány óra van ugyanerre. Nagyon sokat dolgozunk, sok mindent rutinszerűen csinálunk.

Szerencsére vannak olyan rendezők, akik erre felfigyelnek és rögtön rám szólnak. A Trónok harcában például Juhász Anna rendezői instrukcióinak köszönhetően találtuk meg a megfelelő hangot. A második évad szinkronizálásakor Anna figyelmeztetett, hogy újra az a hang kell, mint az előző évadban, nem engedte, hogy rutinból dolgozzak. A felgyorsult tempó és a rengeteg film eredményezi, hogy hullámzó a színvonal. De a szinkron-munkáimnál is előfordult többször, hogy éreztem, most valami fontosat, jót csinálunk. Nikodém Zsigmond volt például a szinkronrendezője a Bélier család című francia filmnek. Gyönyörű a történet, a siket családban egyedül hallóként élőlány énektanárát szinkronizáltam. Annyira jó munka volt!

• Szerinted meddig van még létjogosultsága a szinkronnak? Mi, a középgeneráció és a nálunk idősebbek megszoktuk, hogy szinkronizált filmeket nézünk a televízióban és a mozikban, nem is beszélünk olyan szinten idegen nyelveket általánosságban, hogy eredetiben nézzük a filmeket. A nálunk fiatalabbak viszont, akik már az internet világába születtek, abban szocializálódnak, kiválóan beszélnek például angolul. Kifejezetten nem a szinkronizált változatot keresik, sőt, sokszor a feliratos verziót sem, hiszen tökéletesen értik a szöveget, zavarja őket egy-egy pontatlan feliratozás.
• Úgy gondolom, hogy a szinkron egy művészeti ág. Nagy kár lenne érte, ha megszűnne. Nem látom úgy, hogy nincs létjogosultsága, mert hozzá tud tenni az élményhez, ha a saját anyanyelveden szólal meg a figura. Ugyanakkor el is tud venni, ha nem olyan színvonalú. A jó szinkronnak van létjogosultsága, és mindenki arra törekszik, hogy az elkészült munka jó legyen. A mennyiség rovására mehet a minőségnek, ez igaz. A szinkron jövőjét nem tudom, de van létjogosultsága.

• Nem beszéltünk eddig a sorozatról, ami a legutóbbi munkád volt. A 200 első randiról van szó. Alapvetően nem vagyok sorozatfogyasztó, de ebbe belenéztem, majd ott ragadtam. Szerintem ez egy kifejezetten minőségi széria volt, remek színészekkel, jó forgatókönyvvel. Kareszt alakítottad, aki nem pozitív figura a történetben.
• Azok a legjobb szerepek! Igen, szerencsés csillagzat alatt jött össze a sorozat. Egy dél-amerikai licensz a forgatókönyv, azt kellett a magyarországi helyzetre átdolgozni. A sztoriban is voltak változások az eredetihez képest, hogy magyarországi történet legyen. Kapitány Iván és Diószegi Judit voltak a producerek, nem tudom, pontosan hogy találták a forgatókönyvet. Úgy kezdtük el forgatni, hogy megvolt az eleje és a vége is. Lehet, hogy jó lett volna folytatni, volt erre példa más országokban, de így legalább nem tudott kifulladni. Elég jó stábot sikerült összeverbuválni. A képi világa is színvonalas volt. A néző nem tudja, hogy min múlik, csak érzi, hogy más minőséget nyújt a látvány. Nem napi sorozatokra jellemző, hanem filmes hatású látvány volt. Ez az operatőrök és a világításon dolgozók munkáját dicséri. Úgy gondolom, hogy nagyon jó volt a casting. Szándékosan odafigyeltek arra, hogy a legmegfelelőbb színészt találják meg az adott szerepre. Nem csak könnyen elérhető budapesti színészeket hívtak, a casting direktor, Rónay Dóra, ismerte a vidéki színészeket is, és komoly munkát fektetett abba, hogy megtalálja a legalkalmasabbakat. Így került be például Sárközi-Nagy Ilona, aki Debrecenben játszik és egy fantasztikus színésznő. De sok egészen fiatal színész is játszott a sorozatban, nekem nagy élmény volt velük dolgozni. Feltöltöttek a bennük lévő energiával, engem is az működtetett. Hatottunk egymásra. Nagyon jó barátságok szövődtek a forgatások alatt. Az egyik nagy ajándék számomra Mészáros Andris. Felületesen ismertük egymást a sorozat előtt is, de igazából itt derült ki számomra, hogy milyen ember. Jó csapat dolgozott együtt. Nagyon szerettük csinálni, úgy éreztük, hogy jó, és kiderült a visszajelzésekből, hogy tényleg az. Az egyes emberektől is, de az egésztől,  magától a munkától nagyon sokat kaptam.

• Tudom rólad, hogy magánemberként blogot írsz, határozott álláspontod van  közéleti kérdésekben, amit rendre meg is osztasz. Miért fontos ez számodra?
• A véleményemet szoktam megírni és vagy igazam van, vagy nincs. Engem mindig is zavart az igazságtalanság. Az felháborít. Nagyon hosszú ideig nem éreztem úgy, hogy muszáj szóvá tennem dolgokat. Aztán eljött egy pillanat, amikor azt gondoltam, ha csak magamban hőbörgök otthon, de nem mondom, hogy ez nem jó, azzal hozzájárulok, hogy ez létezzen.
• Vétkesek közt cinkos, aki néma?
• Igen. Tudom, hogy nem fogom megváltoztatni a világot. Nem is akarom, mert nem biztos, hogy olyannak kell lennie a világnak, amilyennek én gondolom. De ha valamit bűnös vagy rossz dolognak tartok és nem reagálok rá, azzal elfogadom annak a létjogosultságát. Ha nem szólalok meg, akkor hogy várhatom el másoktól, akik olyan pozícióban vannak, hogy tegyenek valamit? Én többet nem tudok tenni, de ennyit igen. Bele kell nézni időnként a tükörbe, ha máskor nem is,  amikor borotválkozom, és én bele tudok nézni.
• Évtizedek óta vagy a pályán, hiszen kisgyerekként kezdted. Szerencsés vagy, legendás művészekkel találkoztál, tanulhattál tőlük. Van olyan rendező, magyar vagy külföldi, akivel szívesen dolgoznál együtt? Akinek a színháza, színházról való gondolkozása közel áll hozzád?
• Fodor Tamás. Akár, mint színésszel, akár, mint rendezővel. Ő olyan hiteles ember, rendező és színész, aki ezt sosem veszítette el a szememben. Izgalmas, jó dolgokat csinál. Nagyon szeretnék vele próbálni. Gondolatai vannak a világról, amiket meg is tud mutatni. Sőt, ha azt akarják, hogy ne mutassa meg, akkor is megmutatja. Mert hogy ő is szokott borotválkozni és ő is belenéz a tükörbe …