Vidacs Éva 2020. 11. 19. 15:09

„Számomra életmentő a színház"

Meseterapeuta lett Szervét Tibor

Évekig úgy választottam darabot, hogy mindegy, mi az, de ő benne legyen. Láttam drámai szerepben, polgárpukkasztó előadásban és zenés komédiában is. Most viszont egy olyan arcát mutatja meg Szervét Tibor, amelyiket eddig nem ismerhettük. Az interjú még a színházak lezárása, illetve az Illatszertár bemutatója előtt készült.

Ezzel a tudással, ami önben benne van, tudja orvosolni a kontraproduktív helyzeteket?

Nemegyszer sikerül. Általában, az engem ért rossz hatások egy részére már nem úgy reagálok, mint régen. Van az a mondás: a fájdalom szükségszerű – a szenvedés opcionális. Nagyon fontos gondolat. Mert azt nem tudom elkerülni, hogy fájjon. De annak semmi értelme, hogy őrülten rángassam az erkélykorlátot, hogy ne így legyen a világ, legyen másként, legyen úgy, ahogy én akarom! Ezt már nem csinálom. Tibornak nagyon sokat segítenek ezek a gyógyító tudások az élete élésében.

És másoknak? Tényleg be lehet jelentkezni önhöz terápiára?

Nem terápiának nevezném, inkább segítő beszélgetésnek. És igen, van erre mód.

Van valami szelekció, kit fogad, kit nem?

Nincs. Ha valakinek problémája van, leülünk beszélgetni. Ha nincs, vagy épp nem tudunk értelmesen együtt haladni, elköszönünk. Volt már olyan is.

És ha csak azért jelentkezik valaki, mert azzal fel lehet vágni, hogy a Szervéthez jár, vagy egy rajongója?

Az egy beszélgetésből kiderül. De ha valakinek igazi elakadása van, akkor, amennyire a képességeim, vagy a hitelességem lehetővé teszi, igyekszem partner lenni.

Óriási felelősség van ebben, nem?

A buszvezetésben is! A műtőasztal mellett is. De ha két egészséges ember beszélget, azért mert az egyik épp segítséget kér, abból akkora dráma nem lehet. Beszélgetünk, aztán vagy jutunk valamire, vagy nem. Számomra jóleső, hogy rendszerint azért jutunk. És én is több leszek általa. Ha pszichiátriai gondok vannak, akkor nyilván szakembert ajánlanék, de ilyen eddig nem volt.

A 'jolly joker' Fotó: Bodnár Zsófia — A ‘jolly joker’ Fotó: Bodnár Zsófia

A fejlődéstörténetének nincs egy olyan veszélye, hogy ön nem enged be olyan ingereket, amik viszont színészként építenék?

Ez lehetséges. De van-e annak veszélye, hogy az ovis, ha iskolába kerül, már nem játszhat többé a sárga gumikacsájával? Vagy hogy a gimnazista nem rángathatja meg többé a Julcsi copfját, mint ötödikben? Ezekért a változásokért inkább hálás vagyok. Mert ha a világ varázslat és káprázat, mint azt az indiai világkép tartja, akkor így tudatosabban vehetek részt az élet nevű játékban.

Hogyan jut ideje a másokkal való foglalkozásra?

Már nem játszom annyit és ez tudatos döntésem, pont azért, hogy legyen időm erre. Csöndben lenni, figyelni és gyakorolni.

Akkor igazán jó egyensúlyt sikerült teremtenie, mert az én érzetem az, hogy ön nagyon is jelen van a pódiumokon, hiszen itt az Orient Express, az Illatszertár és remélem, fut tovább a Virágot Algernonnak is, mert az személyes kedvencem.

Ezt örömmel hallom, mert nekem is az.

Egy újabb 100/100-ast találtunk?

Mit is mondjak erre? Ugyanis azt a regényt én adaptáltam színpadra. Akartam írni egy olyan darabot, ami nekem tetszik. Ami úgy hat, ahogy szerintem a nézők igénylik. Amikor megkerestem vele a Játékszínt, csak rendezni akartam, az ő ötletük volt, hogy játsszam is el a címszerepet. Ma már hálás vagyok ezért.

Elképzelhető, hogy egyszer teljesen felhagy a színházzal?

Nagyon szeretek játszani. Számomra életmentő a színház. Életem hosszú szakaszában nagyon komoly rejtőzködési hely volt.

Abban az értelemben, hogy a szerepek mögé bújhatott?

Igen. De egyébként meg van bennem egy alapvető csibész. A joker. A jolly joker. A vidám viccelő, aki boldogan belebújik bármilyen szerepbe. Nem tervezem, hogy elhagyom a színházat, amíg szükség van rám, örömmel játszom.

Facebook hozzászólás