Egy vitatott személyiség
Nero valóban nőgyűlölő volt, vagy csak annak állították be politikai ellenfelei
Május 27-én nyílik a British Múzeum nagyszabású Nero kiállítása, melynek keretében történészek és kurátorok arra tesznek kísérletet, hogy megmutassák a „véres kezűként” elhíresült császár valódi arcát.
Eddigi ismereteink szerint, (Kosztolányi is ebben a szellemben írt róla kisregényében), Nero borzasztó cselekedetekkel írta be magát a történelembe. Meggyilkolta anyját és két feleségét, kegyetlenül üldözte az keresztényeket, köztük Szent Pétert és Szent Pált, sőt, magát Rómát is felgyújtotta – a lángok között őrjöngve -, és mindezt azért, hogy egy új, még fényűzőbb várost építsen a régi helyén.
De vajon tényleg megtette mindezt?
Ezt a kérdést teszi föl a jövő hónapban, a British Múzeumban megnyíló kiállítás is, ami bár egyáltalán nem törekszik arra, hogy Nero reputációját helyreállítsa, néhány, a császárral kapcsolatban máig is tényként kezelt megállapítást igyekszik alaposan megvizsgálni, a valóság próbájának kitenni.
A legutóbbi lockdown alatt összeállított kiállítás, melynek megnyitója időben egybeesik az angliai nyitással, a mítosz mögött álló személy valós arcát akarja megmutatni, és ehhez a kiállítás szervezői több mint 200 műtárgyat „halmoztak” fel a tárlókban.
A kiállított tárgyak közé tartozik a 12 év körüli, fiatal Nero bronzból megmintázott feje, jellegzetesen elálló fülekkel. Ez még nem a császárt ábrázolja, ugyanis négy évvel a stallum megszerzése előtt készült Nero-ról.
A kiállítás része az úgynevezett Fenwick-kincs is, amelyet először mutatnak be nyilvánosan mióta 2014-ben felfedezték (a kincseket egyébként menekülő rómaiak rejtették el); a gazdag leletanyag bepillantást nyújt Nero 14 éves uralkodásának alapvető ellentmondásosságába.
Nero uralkodása minden bizonnyal valóban kegyetlen volt – az Anglesey-ben talált rabszolgalánc tanúsíthatja mindezt. A British Múzeum kurátora, Thorsten Opper szerint „ez a gondolat egyfajta vörös fonalként húzódik végig az egész kiállításon”.
Ellentétben az uralkodásának „brutálisan elfogult” beszámolóival, amelyet az uralkodó elit írt, vagy éppen íratott a császár Kr.u. 68-ban bekövetkezett halála utáni évtizedekben, a valósághoz sokkal közelebb áll az, hogy Nero népszerű volt a tömegek körében, a plebs nem volt annyira ellene a császári politikának.
Nagyon sok olyan grafitit találtak pompei házfalakon, melyek Nerót pozitív színben tüntetik föl.
Thorsten Opper úgy látja, hogy Nero korabeli (és későbbi) megítélése is nagyban függött attól, ki milyen társadalmi osztályba tartozott. Az elit kifejezett ellenérzésekkel viseltetett vele szemben, míg a római közönség, a plebs urbana halála után is még évtizedekig tisztelte.
Hozzászólás zárolva.