Scherer Péter: „Most már papírom van róla, hogy vicces vagyok” – interjú

• A három gyereked közül egyikük se akar színész lenni?

• Olyan nagyon nem.

• Az mit jelent?

• A két lányom egyetemista, a kisebbik gyógypedagógusnak tanul, értelmileg akadályozottakkal foglalkozik, most írja a szakdolgozatát; a nagyobbik spanyol-norvég alapdiplomát szerzett az ELTE-n és most kommunikáció mesterszakra jár. Szóval úgy tűnik, hogy megtalálták a pályájukat. A fiam matek tagozatos kisgimnazista, de ő még bármi lehet, róla el tudom képzelni, hogy odakeveredik valahogyan a színház, a film közelébe, viszont nem hiszem, hogy színészként. Bár ugye nekem se volt egyenes az utam, ki tudja, ők merre kanyarognak majd. Azt nem látom, hogy úgy lázba jönnének a mikrofontól, mint én.

• Úgy képzellek el szülőként, amilyen az Apatigrisben vagy. Laza, jó fej, megengedő, haver típus. Ilyen vagy?

• Nem, ennél sokkal jobban nézek ki civilben (nevet). Magas vagyok, szőke, és jóképű. De mindig ezt az alacsony, töpszli figurát húzzák rám (nevet). A kérdésed lényegét tekintve, olyasmi vagyok, igen, hiszen nagyon megtisztelő módon ezt a szerepet gyakorlatilag rám írták. A feleségem szokta néha mondani, az a baj velem, hogy én a barátja akarok lenni a gyerekeknek, nem az apjuk. Ami bizonyos szempontból marha jó, de a másik oldalon meg, amikor számon kell kérni valamit, akkor nem vagyok elég erélyes, így én mindig a jó apuka vagyok, és ő a ’rossz’ anyuka. Úgyhogy jól látod a helyzetet – legalábbis a feleségem egyetértene veled.

• Tavaly volt a huszonötödik házassági évfordulótok, tartottatok ezüstlakodalmat?

• Nem, ilyesmi nem volt. Ha nincs járványhelyzet, elutaztunk volna Lisszabonba, mert imádunk csavarogni a világban, de ez az út sajnos meghiúsult. Ráadásul pont a karanténra esett az időpont, így nem sok lehetőségünk volt itthon se, viszont a feloldás után csináltam neki egy évfordulós napot. Elvittem egy állati jó helyre ebédelni, ami a Káli-medencében van, elmentünk egy panorámás cukiba és még volt más meglepetés is. Klassz volt.

• Igazán romantikus vagy…

• Ezt a feleségemnek nem fogod tudni bemagyarázni!

• Én mindenesetre megajánlom neked, de az biztos, hogy nagyon érzelmes vagy, többször láttalak sírni, leginkább akkor, ha Mucsi Zoliról beszéltél.

• Látod, csak kimondod a nevét és már sírok (nevet).

• Mit gondolsz, a férfibarátság az valami nemesebb kapcsolódás?

• Elmesélek valamit. Az én évfolyamom az építőmérnöki karról, egy évre Ercsibe került katonának, amolyan előfelvételisként. Amikor az letelt, mi kb. tizenöten bementünk a dékáni hivatalba, és kértük, hogy egy tankörbe kerülhessünk. Igaz, nem a legkurrensebb szakon, de együtt maradhattunk. ’87-ben diplomáztunk, és szeptemberben egy hétfői napon úgy egy tucatnyian beültünk a Berliner sörözőbe. Aztán, amikor kifizettük a számlát, valaki azt mondta: „Skacok, mi lenne, ha mi életünk végéig, minden hónap első hétfőjén találkoznánk itt?” És képzeld, ez azóta így van. Kivéve ezt a mostani helyzetet, de megoldjuk online a sörözést. Van közös pólónk, most már maszkunk is. Minden évben kiruccanunk Prágába és csinálunk rengeteg közös bulit, programot. Szóval, nem tudom, milyenek a női barátságok, de mi így vagyunk 34. éve.

• Ez fantasztikus! Idén leszel hatvan éves. Izgat a korod? Készülsz valami összegzésre, számvetésre?

• Nem mondanám. Én mindig előre nézek. Leforgattuk az Apatigris második évadát, szerepeltem a Játszmában – ami A vizsga folytatása -, és most kezdtük el felvenni a Nagykarácsony című új mozi első jeleneteit. Irtó nagy mázlim van, mert gyakorlatilag többet forgatok, mint bármikor eddig. Igaz, hogy színház nincs, de itt van nekem a filmezés, dolgozunk a Karinthy darabon, eljárok szinkronizálni, felkértek egy hangoskönyvre, néha tanítok online is, szóval a munka visz tovább.

• Kihagytad a beszélgetős műsorodat.

• Tényleg, az is van! Nem bennem volt a késztetés, hogy kérdezettből kérdező legyek, a B32 igazgatója szeretett volna valami jó tartalmat és így lett ez. Bár ezt sem itt kezdtem el. Ugye nekem vannak ifjúsági előadásaim, amikkel járom a sulikat és olyankor mindig én vezetem a beszélgetéseket. Ebben az Egy színész + 1 színész sorozatban szerintem az a klassz, hogy van egy közös alapunk, összekacsinthatunk, sztorizhatunk. Most utoljára pont a Zolival beszélgettem, és szerintem elég jól sikerült – még neki is tetszett, ami elég nagy dolog (nevet). De eddig egyik vendégem se panaszkodott. Sőt, talán ennek apropóján nemrég jött egy megkeresés, hogy vegyek részt egy zoom beszélgetésen Feldmár Andrással, amire majd be lehet regisztrálni másoknak is.

• Nagyon izgalmas feladataid vannak, tényleg egyik jobb, mint a másik. Nem lepődnék meg, ha azt, mondanád, hogy 2020 neked nem is volt olyan rossz. És még csak nem is te lennél az első, aki így látja a tavalyi évét.

Biztosan volt/van ebben az egészben jó is. Persze, ha üres a kassza otthon, az borzasztó lehet. Nem kívánnám, se magamnak, se másnak. Viszont én egy sváb gyerek vagyok, mindig tartalékolok kicsit, úgyhogy nem ijedek meg, ha egy darabig nincs bevétel. De, ha az egyéb vonzatait nézem, akkor is pozitív a 2020-as mérleg, mert rengeteget voltunk a Balcsin, építettünk magaságyást, egyesével megszámoltuk a rügyeket a cseresznyefán, és nagyon élveztük, hogy így lehettünk.

Most is lementünk pár napra, szeretem a Balatont télen is. Igaz, hogy ne fagyjunk meg, ahhoz be kellett gyújtsuk a cserépkályhát, úgyhogy fát is vágtam – bár ez egy kisebb balesettel ért véget a füredi ügyeleten, mert beleszaladt a lábamba a balta, de már gyógyulok (nevet). Persze hozathatnék előre felaprított fát, mint mások, de nekem jólesik ez a kis mozgás. Szeretek dolgozni. A kertben, a színházban, a kamerák előtt. Soha nem erőltetek semmit, de csak úgy nem is hagyom abba, amit csinálok. Mindig azt mondom: tart, amíg tart, és ha vége, akkor pedig megpróbálok nem belehalni.