Urnazárás – visszatekintés a rendszerváltás előtti választásokra
Még a mai középgeneráció is annyiféle választáson vett részt az elmúlt közel 40 évben, hogy még számba venni is nehéz lenne. A pártállami időkben lehetett szavazni a Hazafias Népfront egyetlen jelöltjére, aztán jött 1985, és a kötelező kettős jelölés, amivel a korabeli demokratikus ellenzék megpróbált élni, persze sikertelenül. Majd 1989, a visszahívások és az időközi választások időszaka, amikor is az első, valóban ellenzéki képviselők bekerültek az utolsó pártállami parlamentbe .
Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: régen volt részem abban az élményben, hogy úgy választhattam személyek, politikusok között, hogy magát az aktust egy nyilvánosság előtt zajló nyílt vita előzte meg. Tényleges kampány volt, és a pálya sem lejtett egyik irányba se.
Persze a most lezajlott előválasztás sem volt tökéletes, az első nap technikai malőrje sokakat akár el is tántoríthatott volna a későbbi részvételtől. De talán mindezt ellensúlyozta a tény, hogy most – még ha csak az ellenzéki szavazókra korlátozva is, de – egy szabad választáson lehetett részt venni.
A rendszerváltás gyermekeként engem egyébként is sajátos viszony fűz a választásokhoz. Minden egyes alkalommal, hogy az urna nyílása fölé közelítem a voksomat rejtő borítékot, bevillannak korábbi választások emlékképei.
Meghekkelt jelölőgyűlések
1985-ben, a rendszerváltás előtti utolsó, megtartott országgyűlési választások még a régi játékszabályok szerint zajlottak, egy apró, de annál komolyabb kiigazítással. Bár továbbra is csak azokra a jelöltekre lehetett szavazni, akik az indulás előtt elfogadták a Hazafias Népfront programját, ugyanakkor a többes jelölés és az úgynevezett országos lista bevezetésével valami kis játéktér nyílt azok számára, akik már akkor is változásban reménykedtek.
A kötelező kettős jelölés lehetőségét használták ki a korabeli másként gondolkodók is, és próbáltak elindulni a választásokon, ám kezdeményezéseiket az akkori hatalom képviselőinek „ügyes” praktikái rendre megakadályozták. Hiába próbált jelöltséget szerezni, Rajk László, Tamás Gáspár Miklós, az úgynevezett jelölő gyűléseken megjelenő pártaktivisták lehetetlenné tették indulásukat.
A jelölőgyűlések azonban így is „eredményesek” voltak a korabeli ellenzék szempontjából, hiszen a fórumokon nyíltan kifejthették álláspontjukat, ami akkoriban szöges ellentétben állt a párt nézeteivel. Akit pedig ez érdekelt, az a szamizdatok és a Szabad Európa Rádió (SZER) jóvoltából értesülhetett is róla.
Visszahívások
A rendszerváltás folyamatának egyik emblematikus eseménye volt egy 1989-ben megtartott időközi választás.
Hozzászólás zárolva.