Utazz velünk Tajvanra
Vajas kenyér túra – így hívják azokat az újságírók számára szervezett utakat, ahová a vajas kenyéren kívül mást nem is kell vinnie a meghívottnak. Útiköltség, szállás, teljes ellátás biztosítva, a zsurnalisztának nincs más feladata, minthogy lehetőleg szépeket írjon a meghívó országról. Hiába, valamit, valamiért. Tajvani beszámolónk következik.
Tajvan már gyermekkoromban is mágikus erővel vonzott, izgalmas történelme azonnal felkeltette érdeklődésemet.
Ehhez, minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy családom előfizetett a rendszerváltás előtti időszak egyik legnívósabb hetilapjára, a neve ellenére külpolitikai témákkal foglalkozó Magyarországra. Ez a lap pedig rendszeresen foglalkozott a sziget helyzetével.
Tajvant, vagy korábbi nevén Formosa szigetét egy másfél száz kilométeres tengerszoros, ugyanakkor egy világ választja el a szárazföldi Kínától.
Egy kis történelem
A sokáig Japán fennhatósága alá tartozó fél-magyarországnyi szigetet Kína a második világháború utolsó évében szerezte vissza a hódító keleti hatalomtól, hogy aztán a polgárháború hevében gyakorlatilag azonnal el is veszítse.
Csak nagyon röviden: a japán megszálló hadsereg ellen a szárazföldi Kínában egyszerre küzdöttek a kínai nemzeti erők (ez volt a Koumintang), illetve a Mao vezette néphadsereg (gyakorlatilag a Kínai Kommunista Párt).
Amint ez utóbbiak 1949-ben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, a Koumintang több százezer fős hadserege, nagyon sok polgári személlyel átvonult Tajvan szigetére, és ott megalakították a Kínai Köztársaságot.
Innentől kezdve a kis, 20 milliós Tajvan képviselte Kínát az ENSZ-ben egészen 1971-ig, amikor is a Kínai Népköztársaság foglalta el a helyét a nemzetközi szervezetben.
Tajvan ettől kezdve komoly diplomáciai offenzívát indított azért, hogy az ország kerüljön vissza az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, és ennek részeként komoly propagandatevékenységet is kifejtettek.
Ezért újságírókat utaztattak az országba a világ különféle tájairól, hogy írják meg tapasztalataikat, és ezzel járuljanak hozzá a „nagy cél” teljesüléséhez. Így kerültek magyar szerkesztőségek munkatársai is a szigetre.
Véletlenszerű kiválasztás
Ülök a szerkesztőségben, hozzákezdek a napi penzum megírásához, telefonálgatás, anyaggyűjtés, amikor belép a napilap főszerkesztő-helyettese, és nekünk szegezi a kérdést: ki tud angolul.
Én – érkezik bátortalan válaszom, és ezzel meg is váltottam az egyhetes tajvani útra a belépőt.
Indulás pár nap múlva, a felkészülés részeként még találkozni kell a budapesti Tajvani Kereskedelmi Kirendeltség munkatársaival (Magyarországnak ugyanis nincs diplomácia kapcsolata az országgal, így nagykövetségi szintű képviselete sincs). Az összejövetel egy kínai étteremben zajlik, furcsán beszélt angol nyelv és speciális kínai menü kövezte ki a megértés amúgy is rögös útját. A szeánsz végén összeáll az utazás napokra lebontott programja, a szervezők semmit sem bíznak a véletlenre. Ez azonnal kiderül a tajpeji nemzetközi repülőtéren, ahová a 12 órás utazás után hullafáradtan megérkezünk.
Hozzászólás zárolva.