Grassalkovich gróg nagy gombját újra felvarrták
Bár az ősz már itt toporog az ajtóban, a rozét nem engedjük a nyárral elfeledni. Reneszánszát éli – nemcsak nálunk, az egész világon. A mátrai Nagygombos klímája kiegyenlítettebb az ország déli vidékeihez képest, és ezért pompás, zamatos szőlő terem a rozéhoz. Takács-Barta Anna borász mindig a természetességre törekszik, és hiszi, ha a rozét nem siettetjük, meghálálja – már az első kortynál.
Kalandos utat járt be a Mátra északi fevésű borvidéke, de mindig újjászületett. Története az ezerhétszázas évek legelejéig nyúlik vissza, amikor Grassalkovich Antal gróf megalapította nagygombosi birtokát. 1744-ben már állt az a barokk kastély, ahonnan irányatotta uradalmát. Az állattenyésztés mellett már akkor foglalkoztak gyümölcs- és szőlőtermesztéttel a helybeliek. 25 évvel a Grassalkovich család kihalása után, 1864-ben a Deutsch család vette meg a birtokot, és nem sokkal később komoly szőlőtelepítési munkálatokba fogtak. 1957-ben állami tulajdonban került a birtok. 1999-ben kezdődött új korszak a vidék életében, amikor a neves egri borász, Gál Tibor vette meg a területet.
Ekkor került palackokba először az ottani bor, cimkéjén a ma már jól ismert nagy gombbal. A híres szakember tragikus halála miatt ismét megtorpant a birtok fejlődése – egészen 2009-ig, amikor a Barta család vásárolta meg a borászatot.
Mára termőre fodultak az új telepítésű tőkék, fejlesztik a borászatot. Takács-Barta Anna borász a kezdetektől tudta, hogy rozékat akar készíteni, hiszen a klíma, a talaj mind-mind adott a kiváló minőségű szőlő termesztésére. A fürtök érése lassabb, egyenletesebb, mint máshol, a szemek megőrzik az élénk, üdítő savakat. Mindenben a természetességre törekszik, ezért a környezetbarát művelést választotta, a bornak perdig megadják a kellő időt, nem siettetik sem a munkafolyamatokat, sem a palackozást.
Szőlő- és mustkóstolással kezdődött a nagygombosi kóstoló. Feltűnő volt, hogy a must nem opálos, hanem egészen tiszta volt. Anna elmondta, hogy nem kapkodnak, a mustot mindig hagyják ülepedni, csak ezután kezdenek vele dolgozni. Ezt a precizitást, és sok minden mást Nicolától, a francia borász tanácsadó bácsitól tanulta, aki gyakran járt Nagygomboson. Már nyugdíjas, de még most is renszeresen konzultálnak. Anna nagyon sokat köszönhet még Feri bácsinak is, aki nap mint nap iránytja a munkálatokat az ültetvényeken. A kékfrankost most szüretelik, a bíborka csak ezután jön.
Tanyérokon kapunk ízelítőt a különböző szőlőkből. Mindegyik mást ad. A kékfrankos például teljesen robosztus. Itthon ritkaság számba megy a burgundiai eredetű gamay noir, és nagyon finom. A bíborka egyszerű, úgynevezett festőszőlő, de nekem az is ízlett.
Kísérletező kedvüknek köszönhető a 2017-es Rosé Cuvée, ami a merlot és a zweigelt nászából született. A melegebb évjárat miatt kerekebbek benne a savak. Nagyon sokan kedvelik gyümölcsössége miatt, kóstoláskor isteni málnás ízek jönnek elő. Ülepítés után kétszer fejtették a 2016-os Nagygombos Kékfrankos Rosét. Csak márciusban palackozták, így sokkal krémesebb lett. A 2017-es Gróf Grassalkovich Gamay Noir Rosét az előző évjáratnál már bevált recept szerint készült. A rendkívül illatos francia szőlőfajta fele tartályban, a másik fele hordóban érlelődött. Ettől lett olyen finom, gyümölcsös. Ez egy remek évjárat volt! A 2015-ös Gróf Grassalkovich Gamay Noir Rosé alapanyagának mindössze 25 %-a látott hordót. Érződik rajta az elmúlt három év. Már nem tutti-frutti ízű, hanem jól érződik a bor kellemes mélysége.
– Olyan stílust választottam, ami a provence-i és a spanyol rozék ízvilágát idézi. A komolyabb beltartalom, a krémesség, a szép gyümölcsösség és az, hogy időt adunk a bornak, mindez együtt teszi, hogy nem egy évszakra készülnek, így például ősszel sem kell lemondanunk a rozé élményéről, ráadásul a szezonális fogásokhoz is jól illenek – tette hozzá búcsúzóul a mindig mosolygós, fiatal, nagygombosi borásznő, Takács-Barta Anna.
Hozzászólás zárolva.