Facebook hozzászólás

14 daganatos betegség első tünetei – Így veheted észre!

A daganatok rendkívül alattomosan, sokszor évekig, akár 10– 15 évig is fejlődnek bennünk feltűnőbb panaszok kiváltása nélkül. Ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk nemcsak a megelőzést segítő egészségesebb életformára, hanem testünk apróbb jeleire is. Összegyűjtöttük a legfontosabb elváltozásokat, amelyek a leggyakrabban előforduló daganatokra jellemzőek.

Magyarországon évente körülbelül 66 ezer új daganatos beteget fedeznek fel. A leggyakoribb daganat még mindig a tüdőrák. Férfiaknál a prosztata és a fej-nyak rákos betegségei, míg nőknél a vastagbélrák, valamint az emlőrák száma mutat némi emelkedést.

Legfontosabb gyógyászati vizsgálatok
A szűrések, így a nőgyógyászati szűrés is, akár életet is menthet, de legalábbis megkönnyítheti az esetleg szükséges kezelést. Szerencsés esetben pedig meggyőződhetünk arról, hogy minden rendben van.

A legtöbb ráktípus a korai stádiumban nem produkál jellegzetes tüneteket, azonban felborítja szervezetünk egyensúlyát. A tünetek először nem biztos, hogy riasztóak, csak ha már elég sokáig nem múlnak el, akkor érdemes kivizsgáltatni magunkat.

A következőkben olyan figyelmeztető korai és késői tüneteket mutat be dr. Balaicza Erika, amelyekkel az egyes daganatok jelentkezhetnek.

Bőrdaganatok
Ha a festékes anyajegyek színe és mérete megváltozik, vagy 35 év felett új festékes foltok jelennek meg, illetve nem gyógyuló sebek, fekélyek esetén keressünk fel egy szakorvost. Későbbi tünet lehet, amikor a bőrdaganat vérezni kezd, fekélyessé válik. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: bőrgyógyászati vizsgálat, mikroszkópos anyajegyszűrés, ultrahang, szövettan, CT, MR.

A nőgyógyászati szűrések életmentőek! – Kép: Wikipedia

Mellrák
Korai tünet leggyakrabban önvizsgálat során felfedezett különálló, nem nyomásérzékeny, nem körülhatárolt, tömött vagy kifejezetten kemény tapintatú csomó. Ha azonban az emlő bőrén, vagy az emlőbimbó területén behúzottságot, illetve véres váladékozást észlelünk, az előrehaladott folyamatra utalhat. Ilyenkor a hónaljárokban megnagyobbodott nyirokcsomók lehetnek. Az emlő mérete is megváltozik: ödémássá, fájdalmassá válhat. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: mell- és hasi ultrahang, mammográfia, szükség szerint cytológia, CT, MR.

Fül-orr-gégészeti daganatok
Egyik jellegzetes tünet az állandó vagy visszatérő rekedtség. A nyakon kemény tapintatú csomó jelenhet meg, illetve nyeléskor fülbe sugárzó fájdalom is lehet. Később, amikor a daganat növekszik, fulladásérzés lehet, főként fekvő helyzetben, illetve a nyelés is nehezítetté válik. Gyakran csak a véres köpet miatt keresnek fel az érintettek szakembert. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: fül-orr-gégészeti szűrés, nyaki ultrahang, mellkasröntgen, nyelési próba, CT.

Hasnyálmirigy-daganat
Az emésztőrendszer második leggyakoribb rosszindulatú daganata. Jelentős fogyással, gyengeségérzéssel, puffadással, zsírszéklet megjelenésével jár. A kezdeti bizonytalan hasi fájdalom később erősödik, övszerűvé válik. Később sárgaság is kialakulhat. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: hasi ultrahang, CT, MR, ERCP.

Heredaganatok
Napjainkban az egyik legsikeresebben gyógyítható rák. Eleinte a herében tapintható fájdalmatlan, tömött göb hívja fel a figyelmet, ami később fájdalmassá válik. Sok esetben a here megnagyobbodik, mivel a herezacskóban folyadék szaporodik fel. Ha a daganat hormont termel, a mellek megnagyobbodhatnak. A fájdalom gyakran a deréktájékon jelentkezik. Ha előrehaladott a folyamat, a lágyékon tapintható nyirokcsomók jelennek meg. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: urológiai vizsgálat, hasi és kismedencei/here ultrahang, cytológia, CT, MR.

A férfiakat leginkább a prosztatarák fenyegeti – Kép: Pixabay

Hólyagdaganat
Nem túl gyakori ráktípus, és csak későn ad jellegzetes tünetet. A véressé vált vizelettel, vesetájéki vagy hasi, alhasi fájdalommal keressünk fel egy szakorvost. Gyakran az ismeretlen okból kialakult étvágytalanság, fogyás, vérszegénység hátterében is ez a rák állhat. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: urológiai vizsgálat, hasi és kismedencei/here ultrahang, hólyagtükrözés, CT, MR.

Májdaganat
A májban gyakrabban fordulnak elő más daganatok áttétei, mint elsődlegesek. A rosszindulatú májdaganatok gyakran lázzal, fogyással, májmegnagyobbodással, sárgasággal járnak. Nyomásérzékenység lehet a bordaív alatt, esetenként a tumor is tapinthatóvá válik. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: hasi ultrahang, CT, MR, ERCP.

Méhnyakrák
Ez a ráktípus gyakrabban fordul elő azoknál a nőknél, akik fiatal korban kezdték a nemi életet, akik gyakran váltogatják partnerüket, vagy többször szültek. Azonban sokáig nem okoz panaszt, ezért fontos hangsúlyozni a nőgyógyászati rákszűrés fontosságát a korai felismerésben. Előrehaladott stádiumban a daganat bővebb folyással vagy vérzéssel jelentkezik. Gyakori panasz a derék-, kismedencei fájdalom, illetve az alsó végtagok ödémája. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: hasi és kismedencei/hüvelyi ultrahang, cytológia, CT, MR.

A pajzsmirigydaganat 5 rizikófaktora
Az elmúlt években növekedett a pajzsmirigy-daganatos betegek száma, bár valószínűleg csak az egyre pontosabb diagnózisok miatt. Szakértőnk most a felismerés lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

Pajzsmirigydaganatok
Korai tünetek közzé tartozik a nyak-, fül- és tarkótáji fájdalom, nyelési nehezítettség. Megtévesztő tünet lehet a rekedtség. A nyaki nyirokcsomók megnagyobbodhatnak. Durva, egyenetlen felszínű, nagyobb pajzsmirigy tapinthatóvá válik. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: nyaki ultrahang, cytológia, scintigraphia, CT, MR.

Petefészek-daganat
Klinikailag tünetszegény, sokféle daganatos megbetegedést utánozhat. Alhasi feszülést, fájdalmat okozhat. Később puffadás, fogyás, gyengeség és rendellenes vérzés jelentkezik. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: hasi és kismedencei/hüvelyi ultrahang, cytológia, CT, MR.

Prosztatarák
Tüneteket ritkán okoz, így korai felismerés csak szűrővizsgálatok alapján lehetséges. Jellegzetes tünetek később a gyakori vizelés, a vizeletürítés zavara, véres vizelet. A folyamat kiterjedt lehet, ha már részleges vagy teljes vizeletelakadást, illetve csontfájdalmat okoz. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: urológiai vizsgálat, hasi és kismedencei ultrahang, cytológia, CT, MR.

Tüdőrák
Kezdetben semmilyen tünete nincs a daganatnak, fájdalom is csak akkor jelentkezik, ha a daganat a mellhártyát is érinti. Nagy szerepe van a korai diagnózisban a tüdőszűrőnek. A köhögés mint tünet lehet állandó, kínzó, ugató, illetve ingerköhögés. A köpet ilyenkor vércsíkos vagy véres lehet. Később a gyengeség, fogyás, fulladás, vérköpet mennyisége fokozódik. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: tüdőszűrés, mellkasröntgen, CT, bronchoscopia.

Három daganattípus, ami öröklődhet!
A genetika is döntően befolyásolja bizonyos daganatfajták kialakulását. Ez nem azt jelenti, hogy az életmód lényegtelen tényező, csupán azt, hogy van három daganattípus, amelynél az öröklődés a meghatározó.

Vastag- és végbélrák
Mindig gondolni kell rá, ha az eddigi székelési szokás megváltozik, ha szorulás és hasmenés váltakozik, ha fájdalmassá, nehezítetté válik a székürítés. A széklet mennyiségében, állagában is változás lép fel, sokszor friss vagy alvadékos vér, illetve nyák található benne. Ezek a tünetek sokszor összetéveszthetők az aranyér okozta tünetekkel. Később hasi diszkomfortérzés, görcsös fájdalom jelentkezhet. Emellett gyakori a fogyás, vérszegénység, sápadtság mint általános tünet. Amennyiben a felsorolt tünetek közül csak egy is előfordul, érdemes szakorvoshoz fordulni. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: hasi ultrahang, béltükrözés, CT.

Vesedaganat
Kezdeti stádiumban ritkán okoz jellegzetes tüneteket. Leginkább hasi, deréktáji panaszok miatt keresnek fel szakembert, és így véletlenül fedezik fel a daganatot. Ha előrehaladott a folyamat, vérvizelés, deréktájon jelentkező tompa vagy görcsös fájdalom észlelhető. Nem ritka, hogy tapinthatóvá válik a daganat. Kísérő panaszok lehetnek a láz hidegrázással, a fogyás, hasi puffadás, hányás és a hirtelen jelentkező magas vérnyomás. Gyanú esetén javasolt (szűrő)vizsgálatok: urológiai vizsgálat, hasi és kismedencei/here ultrahang, CT, MR.

A daganatos betegségeknél különösen fontos a megelőzés, a szűrővizsgálatok elvégzése és a korai diagnosztika, amiben sokat segítene, ha a betegek – ismerve a jellegzetes panaszokat – a tünetek jelentkezése esetén azonnal orvoshoz fordulnának. Talán akkor hazánkban a rák nem követelne évente 33-34 ezer áldozatot. (Forrás: balaicza.hu)

Segítség a rákos betegeknek
A rákos áttéteket is okozó és egyes daganatok kialakulásáért is felelős endotoxinokról új, tudományos-ismeretterjesztő honlap indul, amely nemcsak a méreganyagról, hanem gyógymódokról is hasznos információkat ad az érintetteknek.
Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

A százéves fodrász története

A 102 éves Shitsui Hakoishi nyolcvanöt éve dolgozik fodrászként, és egyelőre nem tervezi, hogy nyugdíjba menne. A japán Idősek napja ünnepe alkalmából a kameráknak mesélte el élettörténetét.
1 / 211

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 147

HÍREK

1 / 1 159

Otthon

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!