„A bejárónőm miatt megszólnak a szomszédok!”
Magyarországon a jólét kritériuma bejárónőt foglalkoztatni. Mindazonáltal még sincsenek kevesen, akik háztartási segítséget vesznek igénybe. Ezt kétféle módszerrel ajánlatos tenni – szerintem.
A matematikai módszer: számoljuk ki a saját órabérünket, majd vessük össze a leendő alkalmazott igényeivel. Ha a miénk legalább egy kicsit nagyobb, már megéri. Az eljárás sajnos nem egzakt, mert nem Svájcban élünk, ahol a háztartási munka is béresítve van – sőt, munkaviszonynak számít, – de valamilyen összehasonlítási alapot mégis kapunk. Ma a bejárónők órabére durván ezer forint körül van, inkább felette. Következésképpen csak nagyon absztrakt képünk lehet arról, hogy mennyit ér a mi időnk, ha takarítunk vagy ha takaríttatunk.
A másik, a konkrét módszer bejárónő keresésére a sírás-rívás baráti körben. Lehet ugyan hirdetéseket böngészni, de bizonytalan, megbízhatatlan. Annál is inkább, mert nálunk nem alakult ki, pontosabban a múlt ködébe veszett a referencia rendszere. Ez azt jelentette, hogy a nagyságos asszony ajánlást kért és kapott a korábbi munkahelyről vagy munkahelyekről.
Ezt pótolja manapság az ismeretségi kör. Hátránya a módszernek, hogy a legjobbak természetesen foglaltak, tele a naptárjuk. A másik probléma – magamról tudom -, hogy nem mindig válik be a jótékony gesztus, miszerint „odaadom a bejárónőmet”, és a végén engem hagy cserben, mert az új hely jobban fizet, kényelmesebb, egyedül dolgozhat, stb. Különös módon nem könnyíti meg a helyzetet a munkanélküliség.
A praxisomban kétszer is előfordult, hogy munkanélküli bejárónő, illetve férfi volt – mert ez sem ritkaság, e téren már működik az emancipáció -, azért vesztettem el őket, mert állást kaptak. Népgazdasági szempontból ez persze örvendetes, nekem nem volt az. Van még egy árnyékosabb módszer takarítónő fellelésére. Be kell jutni a körbe. Abba a körbe, ahol romániai, erdélyi magyarokat foglalkoztatnak, természetesen feketén vagy minimum szürkén és – ó kizsákmányolás! – néha olcsóbban, mint a hazai kollégákat. Egész családok, baráti, falusi közösségek „álltak már rá” a magyarországi munkára. Bizonyos területeken szervezetten zajlik a dolog, következésképpen már egyáltalán nem olcsóbban, mert az alkalmazottak is tájékozódnak.
Hozzászólás zárolva.