Szexuális ragadozók garázdálkodnak a neten!

Egy 13 éves kislányt kergetett öngyilkosságba szomszédja, aki 16 éves fiúnak adta ki magát az interneten. A lány MySpace-oldalát a Paris Hilton telefonját is megkaparintó hacker, Jeffrey Robert Weinberg törte fel 2007. december 28-án, ezek után megszerezte Stickam-fiókját is, telefonján letiltotta a kimenő hívásokat, majd egyre erőszakosabb telefonokkal zaklatni kezdte Hiltont: hozzáférése visszaállításáért cserébe telefon szexet és meztelen fotókat követelt.

A magáról számos nyomot, többek között fotót és hangüzenetet is hagyó Weinberget január közepén kapcsolta le a rendőrség, jelenleg a Taft szövetségi börtönben ül.

Varázsütésre változott meg az internet közmegítélése a közösségi oldalak térhódítása óta. Míg a kilencvenes évek második felétől az internet anonimity, a képernyők mögül érkező arctalan, következmények nélküli véleménynyilvánítás számított igazi rákfenének, az új évezredben mindezt a feje tetejére állították a közösségi portálok.

Nemcsak aggasztó, hogy fiatalok olyan személyes adatokat közölnek magukról ezeken az oldalakon, amiket idegenekkel nem osztanának meg élőben, hanem veszélyes is. A felmérések szerint ugyanis egyre gyakoribb jelenség az úgynevezett cyberstalking, a vágy tárgyának követése, róla minden információ begyűjtése. Másoknak az interneten utánanézni nem feltétlenül számít sem bűncselekménynek, sem ráutaló magatartásnak, hiszen az egymásra rátaláló régi osztálytársak vagy az új munkaerőt ellenőrző munkáltatók ugyanezt teszik. A stalking azonban rövid idő leforgása alatt szerves részévé vált a tinédzserkultúrának, az internetes szlengnek és a bűnügyi híreknek egyaránt.

Meglehetősen könnyű ugyanis távolról, nyomok nélkül követni ismeretlenek életét. A legnagyobb közösségi oldalak (MySpace, 200 millió felhasználó, Facebook, 61 millió felhasználó) pontos körképet adnak kedvenc könyveinkről, filmjeinkről, barátaink listájáról, szabadidős szokásainkról, kedvenc helyeinkről, mindezt pedig még fényképekkel is illusztráljuk.

 Még több fényképet tárol rólunk a Flickr, a Twitter révén mindenki tudhatja, hogy éppen mivel múlatjuk az időnket, zenei ízlésünk megmutatkozik a last.fm-en (azzal együtt, hogy éppen mikor ültünk otthoni gépünk előtt utoljára zenét hallgatva), aki pedig inkább a videókat preferálja, annak ott a YouTube és annak ezernyi klónja – a virtuális voyeurködés egyértelműen a Web 2.0 nem kívánt gyermeke.