A legérzelmesebb adást láthattuk az Életünk története eddigi epizódjai közül. Semmi különösen izgalmas nem derült ki Gáspár Laciról és Nikiről, de amit kaptunk, az ennél sokkal több volt. Kaptunk egy olyan mintát, egy olyan vágyat, hogy így érdemes szeretni, ilyennek kell lennie egy jó kapcsolatnak.
Niki mindig is Gáspár Laci rajongója volt, de sosem ment el koncertjére, csak akkor egyszer, majd’ tíz évvel ezelőtt. Laci azt mesélte, már a színpadról észrevette a különlegesen tiszta tekintetű lányt, aztán a dedikálásnál eldőlt minden. Laci hazavitte, megcsókolta és Niki azt mondta, ha csak ennyi történt volna, neki már az is örök élmény. Hogy örök szerelem lesz belőle, arra gondolni se mert, de nagyon gyorsan kialakult kettejük között ez a megkérdőjelezhetetlen kötődés, ami azóta se veszített intenzitásából.
Mindketten nagyon szegény sorból jönnek, viszont míg Laci abszolút tudja élvezni, amit a sors kínál neki, felesége nehezen ereszti bele magát a jóba, de Laci igyekszik lazítani őt. És mert Niki maximálisan felnéz rá és mindent jónak gondol, amit férje tesz, vagy mond, igyekszik ebben is megfelelni neki.
A jólétét meg is mutatja Gáspár Laci, de egyfelől ő azt mondja, ezek nem pózolások, mert ő márkás cuccokban és sportautóval megy kifliért is, másfelől úgy gondolja ezzel ösztönöz másokat, reményt ad, hogy bárki elérheti azt, amit ő. Hogy egy cigánygyerek is lehet jómódú. Bár Niki szerint fontos, hogy a roma származásukkal tisztában legyen a gyerekük, Laci meglepő kijelentést tett, miszerint:
„Én mindig úgy éreztem, hogy véletlenül születtem ide, azt hittem gyerekként, hogy afro-amerikai vagyok. Azért hallgattam rap zenét, gospelt, én ezeket érzem. Sosem szerettem a cigányzenét, de a nokedlit, meg a pörköltöt se. Mára már belátom, hogy vannak előnyei is a származásomnak, de persze hátrányai is. Fejlődni kell, ebben hiszek. ”
Hozzászólás zárolva.