„A kötés egyszerre régi és új” – interjú Katona Évivel az „éviköt” márka alapítójával
Sokan vágynak arra, hogy kiugorjanak a mókuskerékből és utána már csak valami olyannal foglalkoznak, amiben igazán örömüket lelik. Katona Évi nem csak álmodozott erről, de meg is tette. Menő médiás karrierjét egyszer csak kötőtűkre cserélte. A kötés pedig azóta egyre több lehetőséget ad neki.
Mennyire viseled jól a kudarcokat, az akadályokat?
Egyáltalán nem viselem jól. Vagyis az akadályok és a kudarcok megviselnek, de valahogy – ahogy látom – mindig jobban keveredek ki a végén belőlük. Megrázom magam, nekimegyek és haladok egy nagyot. Amit egyáltalán nem tudok jól kezelni, az a kritika, pedig már igazán megtanulhattam volna, hogy sokszor az arról szól, aki mondja, nem is rólam…
Nemrég ismét új projektbe vágtál bele, „Nagyi mondta” névvel. Itt az általad készített darabok már egy bizonyos szellemiséget, véleményt is képviseltek. Mesélsz erről nekünk?
Nagyon szeretek az időn, az idő múlásán és a mások idején való viszonyunkon gondolkodni. A kötés egyszerre régi és új: egy letűnt kor tömegkultúrája, mindenkinek van valamilyen kötődése hozzá: „az anyukám, a nagymamám is sokat kötött…”. Közben meg látom, hogy milyen eszméletlen hatalmas lehetőségei vannak ma ennek a kézimunkának, mennyire mai dolgokat lehet kihozni a fonalakból és milyen nagyon kell a sok képernyő előtti munka mellett a fizikai alkotás öröme és másfajta addikciója. Sokat hallottam a „nénizés”, „olyan nénis” jelzőket – na, hát én egészen másképp gondolkodom a nénizésről. Utálom, amikor a nők magukat öregítik azzal, hogy „én már olyan öreg vagyok valamihez”, mert annál bezáróbb, lemondóbb önmeghatározó mondat kevés van. Azt sose mondjuk, hogy én túl fiatal vagyok valamihez, pedig igenis így van: egy csomó mindenhez – például a szexhez! Nagyon is kell, hogy legyen benne tapasztalat, önismeret és az idővel érkező elengedés képessége, hogy igazán jól menjen. Ehhez a gondolathoz nagyon passzolt nekem Pintér Pálma, a Verkstaden alapítójának a brandje, a szuper szitázott szövegeivel, amiket vintage darabokra pakol fel. És nagyon kellett hozzá egy olyan fotós – Szombat Éva -, aki már dolgozott a „boldogsággal”, mint témával, aki bevisz valami eredeti vagányságot az idősebbekről készült képekbe is, és nagyon más módon mutatja meg a kötést, amint ahogy az a fejünkben él.
Az a fajta ember vagy, aki mindig tervez valamit. Elárulod, hogy most éppen mit?
Lesz egy újabb fotósorozatom egy másik tervezővel, de psszt! Még titok, hogy kivel. Annyit elárulhatok, hogy nagyon más hangulatú lesz, mint a Nagyi mondta projekt. Szeretném újra nyitni a NOS-t Vikivel. Nem ott már, ahol volt, és picit másképp, de nagyon-nagyon hiányzik a kis helyünk. Szeretnék egy pop-up boltot a Balcsin jövő tavasztól őszig. És szeretnék csak kötni, kötni, mert annyi ötletem van, hogy mi mindent lehetne csinálni, csak egyszerűen nincs időm.
Ez is érdekelhet:
„A férjem az életem egyik legnagyobb ajándéka” – interjú Kandász Andival
Hozzászólás zárolva.