Facebook hozzászólás
2 293

„A testem nem egy eszköz, hanem az otthonom” – interjú Németh Dorottya fitnesz világbajnokkal

Németh Dorottya élete hosszú évekig csakis a sportról és a versenyekről szólt. Naponta több órát edzett, állandóan diétázott és ahogy ő mondja a végletekig kizsákmányolta a testét. Mégsem volt magával elégedett. Nem bánja azt az időszakot, de most, hogy önmagára talált sokkal jobban érzi magát a bőrében.

Németh Dorottya
Dóri nem szégyellte megmutatni alakját szülés után sem (Fotó: Németh Dorottya saját)

Aztán anya lettem. A várandósságom előhozta azt az anyagcsere zavart, aminek a sok jojózással korábban megágyaztam. De mégis képes voltam otthont majd életet adni a testemmel, és ez örökre megváltoztatta a saját testemmel való viszonyomat. A hiperinzulinémia megtanított odafigyelni a testem szabályaira, az anyává válás folyamata pedig, tisztelni és szeretni a testemet, ami nem egy eszköz; hanem az otthonom és a gyermekeim otthona. Egész életemben az adottságaim ellen harcoltam és megerőszakoltam a testemet, hogy másmilyen legyen. Nem akartam többet így élni. Elfogadtam magamat, úgy ahogy vagyok, azzal a csomaggal amit kaptam, és ma már igyekszem úgy kihozni belőle a maximumot, hogy az kívül-belül a legjobb legyen.

A környezeted hogyan reagált a benned és körülötted lezajló változásokra?

Rengeteg támogatást és szeretetet kapok a közvetlen környezetemtől és a „kis” közösségem tagjaitól, akik a social mediaban követnek. Az elmúlt egy év, amióta elkezdtem a #realbodyprojectet bebizonyította, hogy igenis beszélni kell olyan fontos témákról, mint az önelfogadás, testképzavar, evészavar, „vagy a „gyűlölök a testemben élni” érzés. Több ezer komment jött a képeim alá, elindult egy folyamat, melyben én is gyógyultam. S ahogy egyre bátrabban kezdték el a követőim is a saját történetekeit elmesélni, láttam, ahogy egymást segítik és támogatják az emberek. Azóta ez egy igazi kis mozgalommá nőtte ki magát, amire borzasztóan büszke vagyok.

Úgy érzed, most megtaláltad önmagad? Ez vagy te valójában?

Abszolút. Persze mindig van hova fejlődni, de az biztos, hogy jó úton vagyok.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Lengyel Dorottya (@nemethdorottya)

Ki az, aki legfőképpen támogatott ezen az önismereti úton?

A legnagyobb támaszom a Szerelmem. Ő a Férjem, aki egyben a legjobb barátom, a bizalmasom, a Társam, az én háttéroszágom.

Időközben rengeteg követőd lett, saját módszert és étrendet is kialakítottál, hogy segítsd azokat, akik jobban szeretnék magukat érezni a bőrükben. Mennyire sikeres mindez?

Az én módszerem az, hogy abból indulok ki: nincs olyan módszer, ami mindenkinek beválik. Hisz annyira különbözőek vagyunk, miért is működne mindenkinek ugyanaz?! Én a sport-egészséges táplálkozás-terápia hármasában hiszek. Az étkezés vonalat elindítottam lassan egy éve, egy szuper nemzetközi diétás applikáció nagykövete lehetek, ahova a másik 17 módszer mellé én is összeállítottam egy étrendet, amit mindenki teljesen magára tud szabni, legyen bármi is a célja: fogyás, izmosodás, kismamaként a pocaklakó optimális fejlődésének támogatása, vagy szoptatás közben a legjobb minőségű anyatej előállítása. De persze, aki vegán, gluténérzékeny, vagy anyagcsere zavarral küzd, esetleg valamilyen ételintoleranciája van, annak másra lesz szüksége. Pont ezért szuper ez az applikáció, mert mindenki megtalálhatja a számára legoptimálisabb étrendet.

De gondolom ezzel még nincs vége. Mesélsz kicsit a további terveid a jövőt illetően?

A sport-egészség-terápia szentháromság következő lépcsőjén dolgozunk a kineziológusommal, Domanyek Zsófiával, akivel hamarosan elindítjuk a Mybody Mymind workshopjainkat. Ebben én a test külsejéért, Zsófi pedig a belső egyensúlyért fog felelni. Pontosabban én a résztvevők testét fogom edzeni és megtanítok nekik minden ezzel kapcsolatos dolgot, ő pedig a lelkünket fogja trenírozni, ha kell blokkokat feloldani, segíteni az önelfogadásban, megtalálni a testképzavar gyökerét, megszelídíteni a belső démonokat. Ezen kívül minden héten lesznek egy adott témában live beszélgetéseink az Instagrammon, melyekhez bárki tud csatlakozni. Nagyon szeretnénk minél több embernek segíteni megtalálni a helyes utat önmagukhoz, kihozni magukból a maximumot, hogy igazán boldog és teljes életet tudjanak élni.

Ez is érdekelhet:

„Szeretem a szőlőm” -interjú Lenkey Géza szólóbirtokossal





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!