ÉLETTÖRTÉNET
„Ha kellek, ez vagyok én!” – interjú Székely Martinnal
Székely Martin ma az egyik legsikeresebb fiatal magyar blogger, vlogger, youtuber. Azaz videókat készít különböző témákban, amit több tízezren követnek az interneten. Mégsem ezért gondolom, hogy a története példaértékű. Egy isten háta mögött kis faluból küzdötte fel magát. Szülői támogatás, anyagi háttér nélkül, saját erejéből jutott el odáig, hogy ma már saját vállalkozása van, azzal foglalkozik, amiben nemcsak ő leli örömét, de mások is. Épp Budapesten járt, hogy a Goethe Intézet felkérésre a német nyelvtanulást népszerűsítse, amikor találkoztunk. Csupa mosoly és lendület. Pedig, amin keresztülment, és amit elért az nem hétköznapi. INTERJÚ
Székely Martin története egy Veszprém megyei, alig 300 lelkes, Kup nevű kis faluban kezdődik. Az aprócska településen még a vonat se’ jár. De nem ez a legnagyobb baj. Martin családja halmozottan hátrányos helyzetű. Szüleivel és több testvérével a létminimum alatt élnek, nehéz körülmények között. A 90-es évek közepéről beszélünk. Martin számára az egyetlen szórakozás a tévé.
„Öt évesen ültem a tévé előtt és néztem a videóklipeket. Amikor a szüleim veszekedtek, én bementem, bekapcsoltam a tévét, énekeltem, táncoltam, halandzsáztam az angolt és azt álmodtam, hogy egyszer majd én is a tévében leszek.”
– kezd bele a történetébe Székely Martin.
A fordulópont
7 éves voltam, amikor az általános iskolában németül kezdtem tanulni. Könnyen ment, a tanáraim szerint volt érzékem hozzá. Be is neveztek egy német nemzetiségi versenyre. Verset mondtam és első lettem. Ez volt a fordulópont az életemben. Az osztálytársaim bántottak, otthon gyakran állt a bál, kéthetente kint volt nálunk a rendőrség. De én meg tudtam csinálni, győzni tudtam a saját erőmből. Ez volt az első alkalom, hogy magabiztosnak éreztem magam. Egy ilyen pici faluban ismert lettem. Ez óriási motiváció volt.
Ugrás az ismeretlenbe
Szorgalmasan tanultam az iskolában németül, aztán angolul. Tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy kitörjek abból a közegből, ami gyerekkoromban körülvett. Utazni, főleg külföldre, addig nem volt lehetőségem, ezért 18 éves koromban regisztráltam egy au pair oldalra, ahol családok bébiszittert kerestek a gyerekeik mellé. Egy évig nem történt semmi. Aztán épp a 19. születésnapomon kaptam egy üzenetet egy német családtól. Sorsszerűnek éreztem. Hátrányos helyzetűként havi ötezer forint támogatást kaptam akkoriban. Összegyűjtöttem négy havi ösztöndíjamat, vettem egy buszjegyet és elindultam Stuttgartba.
A németországi nyarak
Az első alkalommal három hónapig vigyáztam egy kisfiúra. Annyira megszeretett a család, hogy a következő nyárra is visszahívtak. A szabadidőmben pincérkedtem, dolgoztam kertészetben és hűtőházban is. Pénzt kerestem. Pontosabban, ahogy a német mondja: pénzt érdemeltem. Egyre magabiztosabb és önállóbb lettem. Az ötödik nyáron már tudtam egy pici lakást bérelni magamnak, akkor már Svájcban. De mindig hazajöttem. Tanár szerettem volna lenni. Elvégeztem az alapképzést anglisztika szakon az ELTE-n, majd mester szinten angol – és német középiskolai tanár lettem.
Hozzászólás zárolva.