Szív és lélek ékszerbe álmodva

Komáromi Kata már több mint húsz éve készíti gyönyörű munkáit Eger szívében. Az elismert ékszertervező elárulta, amióta csak az eszét tudja, ékszerekkel akart foglalkozni. Őriz egy családi anekdotát is erről.
„Gyerekoromban a nagymamám gyakran felvette diktafonra a beszélgetéseinket. Egyik alkalommal megkérdezte, hogy mi akarok lenni, és még kicsit selypítve mondtam, hogy „ékszejész”. Miután az összes felmenőm építész, mindenkinek egyértelmű volt, hogy én is az akarok lenni, így azt is hallották ki a szavaimból. A nagymamám jött rá, hogy valójában azt mondom, hogy ékszerész. Megkérdezte, hogy tudom-e mit csinál egy ékszerész? Erre rávágtam, hogy persze: „kojonát” – emlékezett vissza a tervező.

Komáromi Katát mindig is vonzották a kreatív tevékenységek: járt rajzszakkörbe, varrt és kötött, sőt bőrrel is foglalkozott. Mindegyik anyag a keze alatt új életet nyert. Ahogyan telt az idő, egyre jobban foglalkoztatta a fém, ennek a megmunkálását is meg akarta tanulni.
„Meghatározó élmény volt, amikor apukámmal Eger belvárosban sétáltunk. Sokszor kértem, hogy nézzük meg a Fazola-kaput, mert az engem teljesen lenyűgözött. Kíváncsivá tett, hogyan lehet egy ennyire kemény anyagból ilyen gyönyörű, áttört, légies alkotást készíteni – innen indult kíváncsisága a fém iránt.”

Nagyon hamar elkezdett ékszereket készíteni mindenből, ami a keze ügyébe akadt. Csupán 12 éves volt, amikor először megmutatta a nagyközönségnek is a munkáit.
„Pont a napokban találtam meg életem első ékszerpályázatát, ami egy bőrből és vörösrézből készült alkotás volt. Többfunkciós ékszert készítettem, amit hajcsatként, válldíszként és sál kitűzőjeként is lehet viselni. Azon már látszik, hogy tudatosan megtervezett darab volt. A rám jellemző formajegyek már akkor is fellelhetőek voltak.”

Az ékszertervező számára az alkotás szabadsága mindig is fontos volt. Az első pillanatoktól kezdve egy olyan galériát akart létrehozni, ahol a saját tervezésű ékszereit tudja értékesíteni. Tucatáruval teli töltött ékszerboltot sosem akart.
„A bennem megszülető ékszertervek mindig túlburjánzó, színes, ornamentikus alkotások. Nagy örömmel tölt el, hogy ma már él az a fogalom, hogy KOKÁS egy ékszer, a vásárlóimtól gyakran hallom ezt. Elég karakteres, figyelemfelhívó a stílusom. Büszke vagyok arra, hogy a galériámban jó a légkör, a vevőkért vagyunk, és nem akarjuk a szakmát misztikumként kezelni. Néha beengedem a vevőket a műhelybe, hogy láthassák, hogyan készülnek az ékszerek. Nyáron pedig a galéria udvarán sokan megfordulnak, és az ablakból kíváncsiskodva fotózzák, ahogy dolgozom. Szívesen megmutatom a műhelyem titkait, úgy érzem, ez bizalmat ébreszt az emberekben.”

Kata számára egy tárgy vagy egy élmény is új inspirációt adhat. Ékszerként születhet benne újjá egy szobor formavilága épp úgy, mint egy zenemű, amit a fia játszik el a zongorán.
„Úgy érzem, ha 210 évig élnék, akkor sem érne véget az alkotói folyamat, ami a gondolataimban folyamatosan zajlik. Újabb és újabb tervek születnek meg bennem, attól nem tartok, hogy valaha is elfogynak az ötleteim. Szeretem a szakmámat, és a legnagyobb öröm számomra az, amikor alkothatok” – emelte ki Komáromi Kata.