Zséda: „Nagyon jól érzem magam, boldog vagyok!”

• Ha most beállsz azok sorába, akik azt mondják, nekik jó volt a 2020-as év…

• Beállok! Tudod, miért? Mert a koncertezés elmaradását leszámítva nagyon termékeny időszak volt, minden értelemben. Elkészült a lemez, Feke Pali felkért egy új koncert-show, a Csókkirály egyik szerepére, de a magánéletem is jól alakult. Aztán például még profibb lettem a konyhában – bár vidéki lányként eddig se volt gondom a sütés-főzéssel. Igaz kenyeret, talán egyedüliként az országban nem csináltam, de mindig minden elfogyott, amit az asztalra tettem, a húslevesemet pedig tökélyre fejlesztettem. És persze a legnagyobb öröm, hogy sokkal többet lehettem a fiammal is.

• Gondolom, ennek ő is örült, mert úgy tudom, nagyon jó a kapcsolatotok.

• Eddig mindig azt mondtam, anyának vagyok a legjobb, de a kamaszkor lehet, hogy felülírja ezt (ndevet). Néha azt érzem, elbuktam, de aztán a következő percben újra tud respektálni engem. A fiús anyuka szerep ebben a korban különösen vicces tud lenni, néha elképedek, miket talál szórakoztatónak, mivel lehet őt megnevettetni, de közben nagyon kedves, udvarias és szép dolgai is vannak. Egyik nap erős férfiasodást érzek rajta, másnap visszamegy kisgyerekbe – néha nem egyszerű követni ebben, viszont közben sokat tanulok magamról is.

Nagy tanítómesterek a gyerekeink. Azt hiszem, még ér pár meglepetés, mire túljutunk ezen a szakaszon, de valóban nagyon jó a kapcsolatunk, igazán érzem minden rezdülését, születésétől fogva és azt mondhatom, pont olyan, amilyennek elképzeltem őt.

• A karriered is olyan, amilyennek elképzelted? Bevallom haragudtam rád, amikor kiléptél a Cotton Club Singersből, mert fanatikus rajongótok voltam, és fájt, hogy többet nem láthatom ezt a négyest. Mert ez a quartett valami egészen különleges volt.

• Édes vagy! Tudod, az az érdekes, hogy értelek ám. Mert mi négyen tényleg valami megmagyarázhatatlan egységben voltunk – és vagyunk egymással. Nem is tudom, hogy ez fizika, kémia, vagy valami spirituálisabb dolog, de a mai napig, próba nélkül, azonnal színpadra tudunk állni. Mégis, akkor ott húsz évvel ezelőtt azt éreztem, hogy mennem kell, hogy mást akarok. Kozma Orsival azért ők még sokáig életben tartották a zenekart, de jó érzés látni, hogy mára ugyanúgy mindenki megtalálta a helyét, ahogy én. Tehát a kérdésedre a válaszom: igen, olyan a karrierem is, ahogyan azt anno elképzeltem.

• Amit pedig egyfajta önigazolás is.

• Igen. És ez is óriási boldogság. Hogy a döntéseim nagyjából helyesek voltak az elmúlt két évtizedben. Persze nekem is sok időbe telt, mire megtaláltam magam, kellett csiszolódnom. Lassan éreztem rá, mi áll jól nekem, hogyan leszek önazonos. Sokáig az volt a prioritás nálam, hogy megmutassam, mennyire tudok énekelni, micsoda hajításokat teszek bele egy-egy dalba. Aztán az utóbbi három-négy évben ez a hangsúly áttevődött a mondanivalóra. De most ért össze bennem az, hogy a tartalomhoz az előadásmódom is maximálisan illeszkedjen. Ezen az albumom, ami épp a napokban jött ki, már teljesen azt tudom adni, ami én vagyok. Ezért a Szívizomláz talán a legfontosabb lemezem. Nagyon jó energiái vannak. Ennek az egyik legjobb példája a Csak a szívemet dobom eléd, amit elsőre vettünk fel. Próbának szántuk, de annyira jött belülről, hogy megtartottuk ezt a felvételt.

• Milyen volt a fogadtatása? Mert azért ez egy igazi rock szám, amit Vikidál Gyula énekelt anno.

• Elküldtük a dal szerzőinek, Presser Gábornak és Dusánnak, és természetesen Vikidálnak is az én verziómat és nagyon gratuláltak, ami elképesztően jóleső volt, de Gyula ráadásul egy olyan szép, érzékeny, érzelmes levelet írt, amin igazán meghatódtam. Óriási örömet okoztak nekem.

• A Casablancáról már beszéltünk, a tavasszal megjelent dalodban a Flashdance elemeit látni, a Csak a szívedben pedig a Vissza a jövőbe autóját vezeted. Miért ez a retró feeling?

• Nem áll tőlem távol a nosztalgia, de azért a mában megszólaló visszanézés ez. Olyan dalokat szerettem volna, mint a nyolcvanas évek disco slágerei, hogy ne csak a testünk mozduljon a ritmusra, de a lelkünk is. Hogy a szívünket is elérje a zene, hogy sírva táncoljunk. Valami ilyesmit akartam. Az Életben maradni, ugyan abszolút nem a vírushelyzetre íródott, de mert pont a karantén alatt jött ki, talán mégis tudott adni pozitív energiát, egyfajta üzenetet, hogy túlleszünk rajta.

Veszteségekkel, mert mindannyiunknak vannak veszteségei, akár anyagi, akár lelki, akár egészségügyi értelemben, de azért a másik oldalon kapunk is ettől az egésztől valamit. Nem szeretném látóként feltüntetni magam, de ezt egy kicsit megéreztem. Nem a járványt persze, hanem azt, hogy gyorsan száguldunk, nagyon rossz irányba és a magam eszközeivel próbáltam a lassítást behozni az életembe.

Ezért a tavalyi kalendáriumom címe az lett, hogy Minimalizálj. Mert ott volt a levegőben, hogy muszáj változtatnunk. És lám, rá is lettünk kényszerítve. Sokat tanulhatunk magunkról ezekben az időkben. Nekem például az alkalmazkodóképességem határozottan fejlődött, pedig eddig is jó voltam benne. Mint énekes, nyilván a fel nem használt energiáimat új dalokba töltöttem. Mert nem akarok megállni, talán furán hangzik, de nincs időm megállni. Nem hagyhatom magára a rajongókat sem, és egyébként is azt gondolom, hogy egy előadó akkor érvényes, ha aktuális. Ezért figyelem a társművészeteket, a világban végbemenő változásokat, a híreket és ezekre reagálok, nemcsak úgy zenélgetek…