Facebook hozzászólás
198

„A biológiai terápia visszaadta az életemet”

Mindig aktív, mozgékony életet éltem, óvodapedagógusként gyermekek között dolgoztam, szerettem kertészkedni, a családommal gyakran jártunk kirándulni, biciklitúrázni. Néhány éve még azt hittem, hogy mindez már csak emlék marad az életemben.

2001 nyarán diagnosztizálták a betegségemet, amelyről addig még sosem hallottam.
Ezek után igyekeztem minél többet megtudni a rheumatoid artritisről, ám ahogy gyűltek az információim, úgy lettem egyre elkeseredettebb, mert nem találtam megnyugtató választ a jövőmre.
Sajnos közben az egészségi állapotom gyorsan romlott, és a fájdalom része lett a mindennapjaimnak. Sokféle gyógyszerrel kezeltek, amelyek komoly gyomorpanaszokat okoztak, de jelentős javulást nem jelentettek számomra.
A betegségem kezdetekor a nagyfokú fáradtságérzet, később pedig a fájdalom képtelenné tett arra, hogy ellássam a munkámat és a családomat, ezért leszázalékoltak.
Két év alatt a fizikai állapotom annyira leromlott, hogy szinte mozgásképtelenné váltam, talán nem volt olyan izületem, amely egyidejűleg ne került volna gyulladásba.
A többszöri kórházi kezelés is csak átmeneti javulást hozott.
A folyamatos és erős fájdalom szinte elviselhetetlen volt számomra, állandó fájdalomcsillapítás mellett éltem. Képtelen voltam egy ajtókilincs lenyomására, egy pohár felemelésére, még az étel megrágása is fájdalommal járt, a lakásomból pedig egyre ritkábban tudtam kimozdulni.
A fájdalom és a kilátástalanság mentálisan is megviselt, úgy éreztem, hogy összeomlok, de a családom támogatása valahogy átsegített ezen a nehéz időszakon. A mai napig emlékszem a gyermekeim kétségbeesett tekintetére, mert nem értették, hogy mi történik körülöttük.

Mindig aktív, mozgékony életet éltem, óvodapedagógusként gyermekek között dolgoztam, szerettem kertészkedni, a családommal gyakran jártunk kirándulni, biciklitúrázni. Néhány éve még azt hittem, hogy mindez már csak emlék marad az életemben.

A remény 2006 nyarán csillant fel számomra, amikor bekerültem egy – akkor még kísérleti szakaszában járó – modern, célzott biológiai terápiás kezelésbe. Mindenkinél jobban szerettem volna felépülni, ezért nagyon bíztam az új „csodafegyverben”…..és nem hiába! Szép lassan enyhülni kezdtek a tüneteim, fáradtságérzetem hamar elmúlt, javulni kezdett a közérzetem, fájdalmaim egyre ritkábban és gyengébben jelentkeztek,
Elmondhatom, hogy ma már szinte tudomást sem veszek a betegségemről. Újra főállásban dolgozom, háztartást vezetek, rendszeresen tornázom.
Az új terápiának köszönhetően visszakaptam a régi életemet!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!