A jó animátor nem csinál semmit?! – Böbe a Garda-tónál 2. rész
Minden komplikáció reggel kezdődik, amikor fél nyolckor (nyáron, a héten hatszor!) csörög az óra. Mivel valamikor élni is kell, ezért a napok általában hajnali kettőig tartanak, így a fél nyolcas csörgés dallam a pokol hetedik bugyrából. Kilenckor már a recepció mikrofonja előtt toporog az animátor sereg, hogy a gondosan fejben tartott napi programot lehadarja németül, angolul, hollandul, olaszul, dánul – mindezt keretbe foglalja a „Húréj, húréj, icz a háli-hálidéj” világklasszis nyaraltató sláger.
Délután kezdődik minden elölről, esetleg annyi változtatással, hogy most aquafitelünk. Egy otromba, az animátor cégtől kapott sapkában ácsingózok a medence partján, és próbálom minél hangosabban és minél több nyelven beizzítani az embereket, hogy gyerünk, vizigimnasztika, miközben bevillan, hogy én tulajdonképpen mit keresek itt? Életemben nem jártam aerobic órára, vízire még kevésbé, de ahogy ezen morfondírozom már üvöltök, hogy „left, right, left, right, and marching!”. Nem lincseltek meg, úgyhogy annyira nem lehetett rossz.
De az animátor mesterség sava-borsa csak most következik: ez az esti show! Az erős eufemizmussal „furcsának” nevezhető koreográfiákat már kezdem megszokni, már a szájizmaim se remegnek annyira a 20 perc folyamatos vigyorgástól. Na de ezzel még nincs vége. Kabarét, sketch-eket adunk elő, az egyik címe: One day of the animation team. Diadalmas zene kíséretében olyan lassan kelünk fel a kuporgó kiinduló pózból, mintha lassított felvételen szerepelnénk. Rácsodálkozunk a világra, és örülünk, hogy az animátor lét egy újabb fantasztikus napjára ébredtünk. Ölelgetjük egymást, még mindig minden nagyon lassú, de már mióta, már másnak kéne következnie, a fogunk között sziszegünk egymásnak, hogy mi van már, ez a próba alatt nem tűnt 5 percnek, ja, hogy rossz CD-t hoztunk, aha, most már ezt végig kell csinálni, nagyon égő. A közönség kegyes, még tapsolnak is. Félhangosan megkérdem, hogy miért, de hál istennek nem jön őszinte válasz. Aztán a következő sketch-ben mint kurva szereplek, a rákövetkezőben nagyobb melleket akarok – a tréningen a kabaré „oktatás” majd minden darabja elmerészkedett a jó ízlés és a diszkrimináció végső határáig. Szerintük, ha az emberek pihenésre vágynak, akkor mindenféleképpen kell mutatni nekik egy kurvát, egy vakot, egy értelmi fogyatékost meg némi testnedvet. Hát ők tudják…nem azért fizetnek, hogy egyetértsek.
Mindez olyan 10-ig, fél 11-ig tart, aztán a következő 8 óránkkal mi magunk rendelkezünk. Sokszor megesik, hogy a mérleg az alvás felé billen, hogy másnap legyen erőnk semmit tenni.
Hozzászólás zárolva.