A mucsa meg a flegma a plázában!

Anyuka és leánygyermeke vásárolni megy – ez egyike azon szituációknak, amely miatt jobb férfinek születni, mint nőnek, azaz zökkenőmentesebb apának lenni, mint anyának. Mert mi történik, amikor anyuka hóna alá csapja gyermekét attól a naiv elképzeléstől indíttatva, hogy ruhát vesz mind magának, mind a kis csírának? Többnyire valami szörnyűség…

Amíg a gyerek kicsi, egy dolog teheti tönkre a hétvégi kikapcsolódásként aposztrofált programot: egy aprócska pofon. Ha ez elsül, onnantól nincs menekvés: a gyerek vöröslő fejjel ordít, és bömböl az áruház közepén, anyuka pedig megszégyenülve próbálja kivonszolni – szélsőséges esetben (ha a cukorfalat már a földön fekszik) kivontatni a rikácsoló borzalmat a színről.

A kisfiúk nagyfiúvá érve rájönnek, hogy kellemesebb apukával vásárolni. Mindössze azt a másfél órás szitok áradatot kell mindkettőjüknek – de tán mégis inkább apukának – túlélniük, amiért a gyerek nem kapott semmit, amiért eredetileg mentek a bótba, ellenben kapott mindent, amire nem volt szüksége.

A kislányok viszont egyetlen nagyon egyszerű oknál fogva nem cserélhetik le anyukát apukára: ti. ők is nőneműek, akiknek azt a rossz szokását, hogy egy adott színű ruha, adott méretéből felpróbálják az összest (mert hátha van köztük némi különbség), apuka nem hajlandó kivárni. Így marad anyuka.

Két nő, egy áruház, egy vastag bankkártya. Ha nem lennének rokonok, valamint nem két külön generáció divatját hajkurásznák a sziti szenterekben, talán még jól is éreznék magukat. A dolgok azonban nem így állnak… 

Anyukával az alapvető gond az, hogy túl praktikusan gondolkodik. Nem érti, hogy egy pólónál nem az a lényeg, hogy védje a veséket, a bikininél, hogy takarjon, a kabátnál pedig, hogy vastag legyen. Hagyján, hogy ehhez nincs érzéke, de ráadásul még spúr is: ha a cuki ciklámen cicifix pont most van leértékelve tízről ötezerre, akkor most kell megvenni – mindegy, hogy van-e otthon másik három, vagy nincs.