A nővérek ordítottak, a mama nyomott

Brenda és Jeff első babája öt héttel előbb született, meglehetősen gyorsan. Az asszony a háromórányi vajúdásból csak az utolsó 45 percet érezte. A nővérek figyelmeztették őket, hogy ha a kocsiban született volna meg a kicsi, könnyen lehűlhetett volna a testhőmérséklete, ami veszélyes is lehet volna. Ezért ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülnének, fűtsenek be, és csavarják be valamibe a babát.

A következő terhességnél Brenda mondta az új orvosának, hogy az első gyerek nagyon gyorsan született, de az csak azt válaszolta, attól még jöhet a második lassan is. Otthagyta ezt a doktort, és egy olyannál szült, aki komolyan vette. A 39 héten 4 centiméterre tágult. Három nappal később jöttek a fájások, de fél óra alatt el is múltak, úgyhogy az asszony nem akart a kórházba menni. Mivel az orvos nem volt bent, a nővérrel beszéltek, aki azt mondta, tízperces fájásokkal ráérnek bemenni.

Brenda is, Jeff is megnyugodott, lefeküdtek, és még a másnap délelőtt is nyugodtan telt. Délután jöttek a fájások, de csak ötkor indultak a kórházba. Ha nem volt dugó, tíz perc alatt odaértek, de meg kellett volna várni a barátokat, akik a másik gyerekre vigyáztak volna, erre viszont már nem volt idejük. Az egyik szomszéd nagy nehezen segített, de így is eltelt 15 perc.

Addigra Brenda magzatvize elfolyt, a fájások erősödtek. Elindultak, Jeff útközben felhívta a kórházat, hogy mindjárt odaérnek. Az asszony közben érezte, hogy azonnal nyomnia kell. Kertésznadrág volt rajta, alig tudta levetni. Lehúzódtak egy mellékutcába, és mire Jeff behúzta a kéziféket, már ott volt a baba az ülésen. Brenda úgy emlékezett, hogy csak egyetlen egyet nyomott. Az apuka rátette a babát a mama hasára, a pici köhögött.

Jeff majdnem kétségbeesett, de felesége megnyugtatta, hogy mindketten jól vannak. Csak harminc perccel azelőtt folyt el a magzatvíz, és a baba máris megszületett. Befűtöttek, egy kardigánba csavarták a kicsit, és lassan beértek a kórházba. Brenda fekve maradt, tartotta a lányát. Minden csupa vér volt.