Facebook hozzászólás
82

A trendi karácsonyfa díszités

Azt hittem, két dologban biztos lehetek: ciki a műfenyő és fekete díszeket sosem fogok karácsonykor látni. Kiderült: még arra sem vehetnék mérget, hogy a fát állítani és nem lógatni kell.

Bizony, bizony, a divat meglepő dolgokat produkál olykor. Egy nagyra becsült hannoveri belsőépítésztől megtudtam például, hogy egy magára valamit is adó modern szingli nem engedheti meg, hogy nappalija közepén holmi tradicionális tűlevélhullató foglalja a helyet karácsonykor.

Akkor jár ugyanis helyes úton, ha minimalista otthonába az egyre extrémebb műfenyőválasztékból talál magának valót. Ezek a szezonális alkotások egyrészt azért illeszkednek a fiatalok életmódjához, mert borzasztó praktikusak – ünnep végeztével egyszerűen táskába gyömöszölhetők és az ágy alá rejthetők – másfelől olyan vad színekben kaphatóak, hogy egyből feldobják a lakást.

Merthogy a műfenyők sem ragadtak meg a szocialista időkben kialakult szükségmegoldás szintjénél, hanem szabályos trendjük és a legkülönfélébb ízlésvilágokhoz illeszkedő szériagyártásuk fejlődött. Már szó esett az extrém színekről a fiatalok kapcsán, ez alatt értsünk mondjuk fenyőt tűzvörös műágakkal és beépített égőkkel vagy éppen pink színű karácsonyfát egyforma, pici ezüstgömbökkel.

De a formatervezők nem maradtak érzéketlenek a bohémot kerülő, inkább az elegáns formákat kedvelők ízlése iránt sem. Képzeljünk el mondjuk egy modern lakásbelsőt, fekete bőrkanapéval, fehér szőnyeggel, nagyképernyős plazmatévével…

Egy ilyen legénylak stílusa tényleg nehezen viselné el a piros-aranyba bújtatott, angyalkákkal teliaggatott, januárra gyakorlatilag kopasz fácskát. A formatervezők az ilyen lakások láttán álmodták meg az éjfekete, selyemágú fenyőket aranyozott díszekkel vagy éppen az ezüstágú fát feketén csillogó üveggömbökkel.

Persze tudjuk, hogy a kifutók világa nem a miénk, a ruhákat illetően éppúgy szakadék tátong a mindennapok divatja és a Naomi Campbellek trendje közt, mint a karácsonyi dekorációt illetően. De azért van kölcsönhatás a kettő közt. Azt például tényleg nem tartom elképzelhetetlennek, hogy úgy, ahogyan az „felső körökben” meg van írva, a karácsonyfát jónéhányan nem állítani, hanem lógatni fogják: így legalább biztosan nem dől el…  

D. d. L.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a…

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra…
1 / 631

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!