A vécés nénik Magyarországa lettünk
Tegnap csak kiderült, amihez azért valljuk be, nem nagyon kellett titkos magnófelvétel sem, hogy nyakig benne vagyunk abban a bizonyosban. Sőt, már elég régóta benne vagyunk.
Ezek pedig napról-napra megdolgoznak: átfolynak rajtunk a szavak, próbáljuk értelmét találni a mondatoknak, a mozdulatoknak, amelyek, mintha nem is nekünk szólnának.
S valami személyes is kikívánkozik e sorok írójából: nézem a szegedi belvárost, ahol valami irdatlan tempóban megkezdődött a régi, patináns házak homlokzatának felújítása. Mutatós lesz- szó se róla.
Aztán a kapualjakból kibotorkál néhány hajléktalan, s innentől valósággá válik a József Attila-i sejtés :
„Fecseg a felszín, hallgat a mély.”
Vajon miről beszélne a mélység, ha tehetné? S a hajléktalan, aki tétován és céltalanul imbolyog az öreg házak árnyékában? Ő tán nem is tud róla, hogy a nagybetűs Köz része…
Ez az idézet egyúttal találóan foglalja össze heti üzenetünket is: felszín és mélység, színjátékok és kulisszatitkok, érdek és érdektelenség fűzi és szorítja össze cikkeink mondandóját.
S ha megengednek még egy javaslatot: a netes böngészésen túl igyekezzenek néha kijutni a friss levegőre, így legalább egy parányit más perspektívából fogják látni és szagolni a bűzös dolgokat. Mielőtt végleg megcsömörlenének.
Hozzászólás zárolva.