„A világ vége azért késik, mert egyelőre túl drága…”
Az egyik esős, szürke napon éppen a befizetendő csekkjeimet rendezgettem, miközben örök pénzproblémám megoldásán törtem a fejem. (Ha jól sejtem, ezzel a gondommal nem vagyok egyedül.)
Manapság kiderült, hogy nincs pénz az emberiségre. Legalábbis ezt mondják a gazdagok.
A levegő, ha jó és tiszta, ma már nagyon sok pénzbe kerül. A víz is. A csönd: megfizethetetlen. És a természet gátlástalan mérgezőit nem azzal próbáljuk megállítani, hogy ez az emberi faj elleni halálos bűn, hanem azzal, ha kimutatjuk: mindez mennyibe kerül.
A világ vége azért késik, mert egyelőre túl drága. Nem éri meg. Nincs rá pénz.
Kollektív hiedelmek és családok kérdése, mennyi az emberiség jelenlegi összpénze – mégsem elég.
A szegénynek azért nem elég, mert éhen hal.
A gazdagnak azért, mert még többet akar.
Halálosan beleszerettünk a pénzbe.
Egymást nem tudjuk ilyen intenzíven szeretni.
A szeretkezésben az ember kielégül – a pénzhajszában soha. Belebolondultuk a pénzbe.
De néha történik valami csoda. Beleszeretünk másba. Mondjuk egy nőbe. Egy férfiba.
És önfeledten ölelkezünk egy fűtetlen szobában, egy ócska paplan alatt.
A Csók, a Te, az Együtt és a Veled fontosabb lesz, mint a kampányköltség és a kamatadó.
Fontosabb, mint a pénz.
Ilyenkor az ember normális lesz. Kilép a tébolydából, amit társadalomnak neveznek.
Innen kéne folytatni az életünket. Nem kell mást tenni ezentúl, csak lenni.
De nem lehet, mert akkor kiesünk ebből az esztelenül pörgő versenyből, növekedésből és gyorsulásból, hatékonyságból, üvöltő tébolyból, melynek már nincs semmiféle értelme, erkölcse sincs, csak kielégítetlen mohósága."
Igaza van, tettem le szomorúan a könyvet. Bármennyire is szeretnénk kitörni ebből az őrült pénzhajszából, sajnos lehetetlen. Vagy mégis van kiút?
Forrás: Müller Péter: Örömkönyv (részlet)
Hozzászólás zárolva.