Anyáknapjaim
Egy kedves, ámde nagyon sötét lakásban éltünk a kislányommal öt évig. Nehéz idők voltak, úgy gondoltuk akkor. Válás után öt évvel, Apa és a Fiú testvér nélkül.
Idővel minden átértékelődik még egy felnőttnek is, hát még a gyerekeknek.
Az ünnepek, a hétköznapok most kezdődnek a huszonéves lányomnál emlékek lenni és értékelődni szavakká is.
Amikor kicsi volt, rajzolt, aztán írt, aztán hímzett is, és mindig írt mindenkinek, de legfőképpen nekem. És ott a nehéznek hitt időkben, a Dembinszky utcában mégis a legnagyobb csodákat kaptam tőle.
Sok szép és csodás Anyák-napot is, de ez a kettő különösen szép nekem.
–Felébredtem egy ki tudja milyen álomból, és körülöttem mindenhol orgonák és orgonák. Rengeteg. Az egész lakást beborította… Szólt csendesen a kedvenc zeném, zenéim. Kinyújtottam a kezem és az ágyamon is orgonák.
Felriadtam – Hol vagyok? Sikítottam, mire bejött megsimogatni és felébreszteni, mivel azt hittem a mennyországban vagyok.
Ott voltam. –És reggelit hozott az ágyamba, és szólt a zene …
Aztán a kicsi lány gyorsan nagylány lett, kicsi lett a lakás és a szabadsága.
Szoktatott a leválásra a maga módján.
A következő lakásban és a következő emlékezetes anyák napján már máshogy lepett meg.
-Bulizni ment, ahogy szokta, és reggel harsogva becsöngetett. Az egész teste be volt cédulázva, a haja is, …tiszta reklámtábla volt.
Szeretlek…Anyukám ! Minden cédulán vörössel!
Köszönöm Kislányom!
Hozzászólás zárolva.