Az első lakásom története 2.rész
Itt ülök az áhított, a csodálatos első saját lakásomban, szemben az ablakkal. Jobbra tőlem a földön, még a nejloncsomagolásban, a frissen vett ágymatracom, mögöttem a galéria alatt egymás hegyén-hátán a bútoraim lapokra szedve, és megannyi zsák, doboz és a ruháimmal teletöltött szemeteszsákok.
Nem lévén elég keretem, muszáj meghúzni a nadrágszíjat, vagyis a papíron jóval feljebb a vonalat: megmondtam a kollégámnak, hogy fejezzék be azt, amiben eredetileg megállapodtunk.
A többit más módon vagyok kénytelen megoldani. A „befejezés” szót azonban másképp értelmeztük: én úgy, hogy az adott tevékenységet készre kivitelezzük, ő viszont úgy, hogy eldobnak kaszát-kapát, vagyis kőművesszerszámokat, és elvonulnak a helyszínről. Tudtam meg napokkal később, mikor szemrevételeztem a szomorú helyzetet. A fürdőszobám a következőképpen néz ki: nincs alja. Egyenetlen föld, amelyekből csövek állnak ki itt-ott. A fala, ahogy az előbb említettem, katasztrófa. Ja, persze szaniterek, mint fürdőkád, mosdókagyló, de akár egy wc, azok nincsenek benne. A legelső, amit tenni kell: lebetonozni az alját, minden más csak utána jöhet. Én úgy gondoltam, hogy a munka „befejezése” mondatomban egyértelmű a lebetonozás, de hát a csapat nem így gondolta. Viszont kaptam annyi „nagyvonalúságot”, hogy ha kész a betonozás és a vakolás, akkor csak füttyentsek, és jön a vízszerelő bekötni a szanitereket. Merthogy ez még benne van a megállapodásban. Egyelőre azonban nagyobb gond gyötört: honnan szedjek 2 nap alatt egy kőművest, aki ezt megcsinálja?
Lázas telefonálgatás ismerősöknek, segítségért esedezve. Egy darabig, úgy éreztem, a világ összes kőművese engem hívogatott, hivatkozva általam sosem hallott nevekre, ahogy, mintegy riadóláncban, elterjedt a problémám. Az egyik nem tudta vállalni a szükséges határidőn belül, a másik nagyon sokat kért, a harmadik nem jelentkezett többet, és így tovább. Végül, beköltözésem előtt egy nappal kijött a helyszínre egy építésvezető, akiről egyáltalán nem tudtam, ugyan honnan is tudja az esetet, de nem igazán érdekelt, a lényeg, hogy új reményt jelentett. Hümmögve körülnézegetett, hallgatta kapkodó magyarázkodásomat, majd lezavart jópár telefont, kért, utasított, intézkedett, és lám, ma, vagyis másnap reggel már itt szorgoskodik két kőműves, az udvaron egyhangúan morog a betonkeverő, melynél megnyugtatóbb hangot rég hallottam már. A többi munkát is ők csinálják majd, de, mivel pusztán baráti kérésre, kapacitásukon felül vállalták, valószínűleg hosszabb időbe is beletelik, mire minden elkészül.
Hozzászólás zárolva.