Az első tavaszunk

Megfialtunk.

Mi is, meg a tavasz első virágai, a színpompás krókuszok.

A pici élet utat tör magának a mélyből, átverekszi magát időn és téren, végül diadalmasan a napvilágra bukkan. A vakító fényhez szokva napról napra nő és bontogatja szirmait, minden nappal egy-egy újabb árnyalatát megmutatva.

Odakint a vidám virágok csoportjai eluralják a rézsűt – idebent egy vidám kisbaba gyengéden uralja a család mindennapjait.

A soha szűnni nem akaró szürkeség után a sárga, rózsaszín és lila látvány balzsam a léleknek. Nem kevésbé egy őszinte, gömbölyded csecsemő kacaj. Még a nap is kisüt.

Régen várt tavaszunk van. Olyan, amilyennek megálmodtuk: szívet melengető, szemet gyönyörködtető, nyiladozó, csodás titkokat sejtető, sokat ígérő.

A szép remények téli álmukból felocsúdva még szebbek, az eltévedt fohászok a tiszta kék égen át egyenesen a címzetthez találnak.

Ébredezik minden, ami él: rügyet pattint az aranyeső, szárba szökken a nárcisz. Nyiladozik a kicsi ember értelme: okkal mosolyog.

Növekszik a palánta: a levelek, a virágbimbók, a kezecskék, a lábacskák. Előbukkannak az új fűszálak és a puha kicsi hajszálak. A madarak hangversennyel ünneplik az új életet. Az új élet  gőgicséléssel replikázik. Langyos napsugarak cirógatják az apróságokat.

Minden gömbölyű.

Idekint az anyatermészet kebelére öleli a benne gyönyörködőket. Odabent egy édesanya  ugyanezt teszi messze jövendő tavaszok tanújával, és nem győz gyönyörködni benne…

Kép: Holland Virágkereskedés