Egy idegenvezető feljegyzései
Az inkák titokzatos világa – Cusco
Földváry Eszter idegenvezető ezúttal az inkák földjén járt Peruban. Több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban, egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet. Most az inka birodalom központjáról, Cuscoról mesél.
Az egyik itteni specialitás a ceviche, ami nem más, mint citromos, fűszeres pácban marinált nyers hal. Mennyei íze volt. De a krumpliból készült ételek íz és szín kavalkádja is lenyűgözött minket. Az est fénypontjai az édességek voltak, különös tekintettel a mi linzer karikánkhoz hasonló sütire, aminek a tölteléke karamell krémből állt a lekvár helyett.
A spanyol hódítás nyomai
Cusco egyszerűen elbűvölt. A völgyből terrakotta színű házak sora kis girbegurba utcáikkal kúsztak fel a körben elterülő hegyoldalakra. Az utcák valóban keskenyek, hiszen az egész város az inka településre épült rá, az utcák kövezete, a házak alapja mind ősi inka építésű. Megnéztük a Naptemplomot, a Qorikancha-t, ami ma múzeumként működik. Az eredeti inka templomot alakították át a spanyol konkvisztádorok katolikus templommá, így az inka díszítésekből nem maradt meg semmi. Nem csoda, hiszen minden aranyból készült benne. Számukra az aranynak nem volt értéke, csak a nap csillogását akarták visszaadni a használatával. A spanyolok viszont mindezt a csodás művészi alkotást összeolvasztották és vitték magukkal Madridba. A falakat szerencsére nem rombolták le, talán nem is tudták volna, olyan hatalmas faragott kövekből építették meg. A köveket mértani pontossággal illesztették össze, úgy, hogy egy kés pengéje sem fér be a két kő közé.
Barokk katedrális inka alapokon
Később elsétáltunk a fő térre, a Plaza de Armas-ra, ahol a spanyol barokk mesterművét néztük meg. A katedrálist, amit természetesen az ősi inka templom alapjaira építettek. Olyan gazdag dekorációkkal, hogy egy napba telne igazán részletesen megnézni mindet.
Bent egy nagyon érdekes és kissé bizarr utolsó vacsora festményt láttunk, ahol az asztalon Krisztus előtt egy sült tengeri malac volt. Ahogy elmesélték, a tengeri malac helyi ínyencség és nincs olyan vidéki ház, ahol ne tartanának belőlük néhányat, hogy ünnepi alkalmakkor megsütve feltálalják. Valószínűleg ezt a festményt egy helyi mester készítette és így kerülhetett rá a malac.
Nagy élményem volt, mikor másnap reggel elmentem a 7 órás misére és azt tapasztaltam, hogy a templom tömve volt. Úgy tűnik a kecsuák nagyon vallásosak, hiszen ebben a templomban minden reggel négy mise van és mindig tele hívőkkel.
Hozzászólás zárolva.