Az intelligens mobilos

Sokan emlékezhetünk még arra, hogy pár évvel ezelőtt még szabályosan örültünk annak, ha valaki mobilon keresett bennünket és mintegy státusszimbólumként vehettük elő zsebünkből telefonunkat bejövő hívásainkkor. Idén a világ GSM rendszer használói elérték az egymilliárdos bűvös határt és Magyarországon is több mint nyolcmillióan rendelkeznek mobillal. De vajon tisztában vagyunk vele, hogy hol és mikor illő azt használni?

Hogy minket elérjenek?

A mobiltelefon mind hang, mind pedig adatfunkcióiban sokkal gyorsabb fejlődésen ment keresztül, mint akármelyik valaha is használt kommunikációs eszköz. A rádiónak 38, a PC-nek 16, a t évének 13, az internetnek 4, a mobiltelefonnak még ennél is kevesebb, mindössze 3 év kellett ahhoz, hogy a világon 50 millió embert ejtsen rabul és minden várakozást felülmúlva a mai napig világszerte nő a penetráció. Egyre természetesebb lesz, hogy bárki, bármikor elérhető, bármiért. Csakhogy ez így, ebben a formában nem korrekt.

A mobiltelefon – az azonnali elérhetőség mellett – leginkább saját magunk biztonságérzetének növelésére hivatott. Kerüljünk bármilyen helyzetbe, tudjuk kit kell hívni, mikor és miért. A másik, első mobiltelefon vásárlásnál felmerült szempont a „legyek mindig elérhető” frázis volt, mely napjainkra már önkéntelenül is rossz érzést generál bennünk abban az esetben, ha netán otthon felejtettük volna harmadik fülünket. Pedig nem kéne. Nem kéne, mert gondoljunk csak bele: 12 éve is volt Magyarországon élet, tudtak az emberek kommunikálni, találkozni, többségében akkor, amikor ők szerettek volna. Nem késtek, és közben küldtek egy sablon „késni fogok” SMS-t, mert pontosan tudták: nincs kiút, utolsó mentőöv. Volt sajtó, rádió, tévé, néhol még internet is, nyugodtan tudtuk tölteni vasárnap délutánjainkat és színházlátogatásunkat sem zavarta meg egy butított polifónikus importzene sem. Nem úgy, mint ma.

Durvul a helyzet

Egy-két éve még mertünk szólni, ma már kevésbé, maximum bosszankodunk és susmutolunk, amikor egy-egy kellemetlen pillanatban valaki tudtára adja valakinek, hogy éppen beszélni szeretne vele. Merthogy, ahogy bújtatottan Faludy is említi a Vodafone aktuális reklámszpotjában: keresnek, majd visszahívom. Mikor cseng a telefonunk, az tulajdonképpen nem más, mint egy jelzés, hogy a hívó fél kommunikálni szeretne velünk. Ettől függetlenül mi csinálhatunk éppen bármit: szeretkezhetünk, tárgyalhatunk, filmet nézhetünk, pihenhetünk, tölthetjük jól megérdemelt szabadságunkat. Nem muszáj felvennünk! Amikor nekünk is jó lesz, visszahívjuk, köszönjük, nem kérünk újabb 10, egyenként 2 perces dallamot. SMS, MMS, hangposta, e-mail, ezernyi lehetőség van arra, hogy megosszuk élményeinket, aktuális hangulatunkat a másikkal. Emellett természetesen fontos, hogy legyen képünk arról, hogy akit éppen hívunk, miért hívjuk, mikor hívjuk és hogy vajon jó-e a másiknak az időpont és a téma. Híváskor a köszönés és a nevünk bemondása után első kérdésünk legyen a „Nem zavarlak?”, „Rosszkor hívlak?”. Ezzel biztosíthatjuk a másikat arról, hogy tisztában vagyunk munkájával, teendőivel és semmi esetre sem akarjuk őt ebből kizökkenteni. Ezután a lehetséges válaszok a „Igen, visszahívhatlak később?”, „Igen, de ha fontos mondd”, „Nem, parancsolj”, vagy ezek változatai, ezek egytől egyig előrevetítik a pozitív hangulatú, illedelmes kommunikációt. Azt, hogy színházban, moziban, tárgyaláson állítsunk néma üzemmódra telefonunkat már-már méltatlannak érezzük olvasóink felé közvetíteni, ez alap. De kérünk mindenkit, mobilos társainkat ne ügyfélszolgálatként, ne állandóan zsebükben lévő lelki szemetesládaként és ne is unalmas pillanataink kitöltéseként kezeljük: emberek ők is, partnerek, családtagok, üzletfelek, akik – előbb-utóbb – ugyanígy gondolkodnak majd, mint mi, intelligens mobilosok.