Baj van, nagy baj van…Megint a víz az Úr!

Talán az emberekben még soha nem volt olyan erős a vágy a harmóniára, mint napjainkban. Mert érezzük, hogy baj van… Legalább saját kis egyszemélyes világunkat szeretnénk egységben tudni.

A homeosztázis az élő szervezeteknek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmagunk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítjuk.

Ez alapvető szükségletünk, a szervezetünk így van kódolva biológiailag. Ha az egyensúly felborul, szervezetünk megbetegszik. Az egészség harmónia, a betegség diszharmónia.

Az ember beleszületik környezetébe, a természeti és a társadalmi környezetbe. Hosszú időkön keresztül az ember elfogadta a Természet mindenhatóságát, igazodott a törvényeihez és alávetette magát, az ember a természet része volt. Az emberiség a térhódítással, a technikai felfedezésekkel fokozatosan átvette az uralkodást. A természetet igába fogtuk, és hasznunkra fordítottuk. Mert az ember rendelkezik potenciálisan minden olyan szellemi és technikai képességgel, hogy ezt a bolygót minden élet számára paradicsommá változtassa, de az a képessége is megvan, hogy elpusztítsa. Az ember arra is képes, hogy saját magát is tönkretegye. Ha valamit csak használunk, de nem adunk neki tápanyagot, akkor tönkremegy. Az az ember, aki csak gürizik, a pénzt hajszolja és az élvezeteket, kiszipolyozza a szervezetét, mely egy ideig ad, de utána nem lesz neki energiája, s felmond. Ekkor jönnek a betegségek és a kimúlás. Lelkünk is érzi a sivárságot, lázad is ellene. A nyugati emberek tekintélyes hányada ezért fordul a keleti világ felé, hogy fenn tarthassa a test és a lélek egyensúlyát, mert ők ebben nagyon jók.

Mindig is voltak természeti katasztrófák. A természet néha megmutatja erejét. Ezt a természettudósok, filozófusok, sarlatánok másként értékelik. "Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr" – mondja a költő. Napjainkban azonban elszaporodtak a rengeteg emberáldozatot, a társadalmi környezetet elpusztító jelenségek. Évszázadokon keresztül a természetet egy, az igényünket kielégítő forrásnak tekintettük, és ennek következtében kimerítettük kincseit.