Böbe Milánóból
Több, mint három hete nem hagytam el a kemping területét, leszámítva a helyi dizsnyába és a két négyzetkilométer alapterületű Pacengo faluba tett kirándulásokat, így amikor kigördültünk a bejáraton, hogy Milánó felé vegyük az irányt, olyan érzésem támadt, mintha most indulnék nyaralni. Tulajdonképpen ez is történt: egy teljes napot töltöttem anélkül, hogy fürtökben lógnának rajtam a bambinik.
Négy és fél óra alvás után, meglepő módon, frissen ébredtem – ezt, tekintve az előző nap elfogyasztott alkoholmennyiséget és a végig baby dance-elt órák számát, csak a másfél órás alapegységű alvásütem-elméletre tudtam visszavezetni. Az elmélet lényege, hogy az ember csak akkor piheni ki magát rendesen, ha 90 perc többszörösét alussza, tehát másfél, három, négy és fél órát, és így tovább. Nagy mázlim volt a négy és fél órámmal, mivel egész nap meneteltünk a városban. A Dóm téren kezdtünk, ami a centrum centruma, de magába a Dómba nem mehettünk be csupasz vállal, így kénytelenek voltunk végignyálazni Európa divat-fővárosának vásárló utcáját, hogy szert tegyünk némi csuhára. A középkategóriástól egészen a megfizethetetlen árfekvésű márkákig minden helyben volt ebben a gigászi, nagyipari divat fellegvárban. Mivel pénzt keresni jöttem ki, és nem költeni, ezért én türelmesen csorgattam a nyálam, amíg a többiek eltűntek egyik-másik próbafülke függönye mögött.
A shopping bevégeztével bementünk a Dómba, ami Európa egyik legnagyobb székesegyháza. Gótikus mi-csoda, aminek a homlokzata talpig állványba burkolva fogadja a turistákat a főszezon közepén. Itt található a „szent szög”, ami egyes források szerint Jézus keresztjéből származik, és amit évente egyszer, ünnepélyes keretek közt közszemlére tesznek. Mi szerencsétlenségünkre lecsúsztunk a szögről, ellenben jó pár méteres körzetben kikerültük azt a falra akasztott fakeresztet, amit az x száz évvel ezelőtti pestis járvány idején hordoztak körbe a városban. Animátor karrierem szűkre szabta az időmet (másnap reggel dolgoznom kellett, úgyhogy egy kora esti vonattal vissza kellett jutnom Pacengo-ba), így már csak egy Scala-nál tett röpke vizitre futotta.
Akármit is mondjanak a kulturfanatikusok, Milánó igenis felveszi a versenyt egy Firenzével vagy Rómával. Persze ezt csak akkor vegye komolyan a kedves olvasó, ha egy város értékeit nem feltétlenül a romok és más műemlékek számával méri. Milánó ugyanis nem egy lakott múzeum, mint az olasz települések többsége, hanem szimplán „élhető” város.
Hozzászólás zárolva.