Egy férfi és egy nő a francia étkezéskultúráról

Drága az élelmiszer Franciaországban?

Michel: Elég drága, de a franciák az ételre soha nem sajnálták a pénzt. Az éttermek látogatása is általánosan elterjedt, mert olyan széles a választék, hogy valamennyi réteg megengedheti magának, és nagyon olcsón is lehet nagyon jókat enni. Amiben különbözünk a világ minden más tájától az az, hogy drágán viszont egyáltalán nem lehet rosszat enni, és a kiszolgálás mindenhol nagyon színvonalas.

Ha egy külföldi vendéget akarna elkápráztatni a francia konyhaművészettel, ugyanakkor jóllakatni is, mit főzne neki?

Michel: Biztos olyasmit, amit ismer, de azért másként. Zamatos kacsaszeleteket sütnék almával, kacsamájat is szolgálnék fel, és rengetegféle sajtot. Hogy a különlegességekből is kapjon ízelítőt, megkínálnám csigával, de nem erőltetném, hogy kóstolja meg. Desszertként hűtött gyümölcsszörbetet szolgálnék fel, és befejezésül jöhetne egy finom konyak.

Közben fél szemmel figyelné, mindent úgy, olyan sorrendben és azzal az evőeszközzel fogyaszt-e a vendég, ahogy kell?

Michel: Inkább igyekeznék ráhangolni őt a vacsorára, mert a többi úgyis magától jön. Semmiképpen nem erőltetnék rá semmit, a francia gasztronómiában az etikett sem megkötéseket jelent, hanem az élvezet fokozását szolgálja, és ha valaki elég sármosan tudja halkéssel enni a csirkét, ám tegye.

Ha franciákat lát vendégül, akkor mi kerül leggyakrabban az asztalra?

Michel: Hal, mert az ezerféleképpen készíthető el, és soha nem lehet megunni. A tradicionális francia ételeket, mint a vörösboros kakas, a provence-i nyárson sült bárány vagy a burgundi marha, amelyek elég nehezek és időigényes az elkészítésük, már nálunk is felváltották a könnyebb ételek. Halból és csirkéből azonban nagyon sok minden készíthető és különböző szószokkal, mártásokkal a végtelenségig lehet variálni a kínálatot.

Az elmondottak alapján az adagok nem túl bőségesek, nem arról szól az étkezés, hogy degeszre tömjék magukat.