Elkezdődött a lomtalanítás. Ez már esemény lett!
Szinte megbolydult a lakótelep, és olyan emberek tucatja tűnt fel, akiket még soha nem láttam, pedig idestova 15 éve élek itt. Fülest kaphattak, hogy jó árúk érkeztek, és már akkor lecsaptak a szortírozó, lomtalanító emberekre,
De óvatosak voltak a kirendeltek, mert már este jöttek, mikor kezdett lecsendesedni a lomtalanítás körüli harci állapotok gerjesztette indulatok.
Másnap azért maradt rendesen szemét, amit nagy valószínűséggel jövő ilyen korig senki nem visz el.
Meglepetésemre találtam egy kupacot, amiben pár könyv hevert.
Az egyik megtetszett. Koromfekete volt, keménytáblás, szép kötésű, akár még valami ritkaság is lehet, gondoltam, ki tudja alapon.
Lenyúltam érte, körbenézve, nem e állítja belém valaki a kiskésit, de megnyugodtam, egy-két kutyást leszámítva, nem akadt vetélytársam.
Először nem is hittem a szemeimnek, azt hittem valaki tréfát űz velem így kora reggel.
Először forgattam a könyvet, egyik kezemből a másikba tettem, és erőt véve magamon megint megnéztem, de megint csak az állt a borítóján arany betűkkel hogy Az egri csillagok…
És még mielőtt elájultam volna a nyílt színen, egy autóabroncs mellett egy másik könyvre is bukkantam, ami kicsit strapásabb állapotban leledzett, de nem hiányzott belőle lap, csak a hátulja hiányzott.
Gabriel Garcia Maquez, Száz év magánya volt.
Hónom alá csaptak a két klasszikust, és büszke voltam hogy a legnagyobb kincsekre én leltem.
Jövőre talán sikerül gyarapítanom a könyvtáramat.
És ha már annyi könyvem lesz hogy nem férnek el, hát egy könyves polcot is szerválok majd, és még akár ölre is megyek érte, hisz a kultúráért mindent…
Móritz Mátyás
Hozzászólás zárolva.