Facebook hozzászólás
761

Első lakásom története

A metrón jutott eszembe, lakást kéne venni. Az albérlet ugyanis feloszlott, új hajlék után kellett néznem, és inkább fizetném a saját lakásom törlesztő részleteit, mint a közel ugyanannyi albérleti díjat.

            Egy hónappal a beköltözés előtt így álltak tehát a tervek. Egyik kollégámat, aki a műszaki kivitelezésekért felelős, gyorsan meginterjúvoltam: ezt és ezt tervezem, szerinte mennyiből fog kijönni, anyag-és munkaköltséggel egyetemben. Készségesen segített számolgatni, majd felajánlotta: a vállalkozásában vannak emberei, akik meg tudják csinálni ezeket az átalakításokat. Kapva kaptam a lehetőségen, hiszen senkit nem ismertem, akik kivitelezni tudnák a kőműves-és egyéb szakmunkákat. Az árban is hamar megegyeztünk, úgy gondoltam, korrekt javadalmazást kér a munkákért.

            Egyelőre azonban nem kezdhettünk neki: folyamatban volt még a banki hitel, illetve az ahhoz kívánatos beszerzendő dokumentumok, melyek elintézése lényegesen bonyolultabb és időigényesebb volt, mint gondoltam. Földhivatalba járás, ügyvédi papírok beszerzése töltötte ki mindennapjaimat, és mivel a telek a szomszédokkal közös tulajdonú, részükről is szükség volt beleegyező nyilatkozatra. Mindig is tudtam, hogy a papírmunkák, dokumentációk, hivatalos papírok elintézése a leglassúbb, és legbonyodalmasabb…na, de hogy ennyire! Hetek teltek el csak a papírintézésekkel. És eközben a folytonos stressz: ki kell költöznöm június 1.-én az albérletből, addigra a zajosabb munkáknak el kell készülniük, hiszen nem igazán lehet beköltözni egy „épülő” lakásba. Versenyfutás az idővel: ez volt a jellemző ezekre a hetekre. Az eladó házaspár nagyvonalúsága segített végül a gondomon: hamarabb kiköltöztek, mint hogy én mentem volna, így volt elegendő idő az átalakítási tervek megvalósítására, melyek így meg is kezdődtek…

            …és velük együtt hirtelen különféle, gyors megoldásra váró problémák hada árasztotta el mindennapjaimat….

folyt.köv.

Forrai Mária





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!